Hátrányból harcolhatja ki sorozatban harmadik döntőjét a Fiorentina
Amíg a Chelsea fél lábbal már a fináléban érezheti magát a Djurgarden ellen, addig a másik ágon a Fiorentina és a Real Betis csatája nyílt a labdarúgó Konferencia-liga elődöntőjének csütörtöki visszavágója előtt.
Az angolok már idegenben 4-1-re legyőzték a svéd riválisukat, így igen kényelmes helyzetből várják a második felvonást, melyet hazai közönség előtt játszhatnak. A Djurgarden így is története legnagyobb sikerét érte el a nemzetközi porondon, az eddigi legjobbja a BEK-negyeddöntő volt még 1955-ben.
Firenzében viszont kiélezett és parázs küzdelemre van kilátás, ugyanis a spanyol Real Betis csupán egygólos előnyre tudott szert tenni Sevillában. Ennek fényében megjósolhatatlan, melyik együttes kerül a kapujába annak, hogy története legnagyobb diadalát arassa. A lila-fehérek ugyan 1961-ben elhódították a KEK-et, de azóta már négy európai kupafinálét buktak el, ráadásul kettőt - tavaly és tavaly előtt - éppen a harmadik számú kontinentális sorozatban, így ezt a rossz sorozatot szeretné lezárni toszkán együttes, amely megszakítás nélkül harmadszor juthatna a Kl fináléjába. A zöld-fehér andalúz alakulat számára már a négy közé kerülés is csúcs, ezt megelőzően - 1978-ban és 1998-ban - a KEK-negyeddöntő jelentette a legjobb eredményt.
"Nem vagyok boldog, hogy kikaptunk az első meccsen, de hiszem, hogy fordíthatunk a visszavágón, mert nagy energiákat érzek az öltözőben. A saját stadionunkban megmutathatjuk, kik is vagyunk" - mondta elszántan Raffaele Palladino vezetőedző, akit tavaly nyáron neveztek ki a Fiorentina élére.
Kollégája, Manuel Pellegrini a minimális előnnyel is elégedett volt az első, hazai találkozón, egyúttal azt ígérte, csapata nem az eredmény megtartására törekszik majd a visszavágón, hanem ismét győzni akar.
Abból a szempontból a Fiorentina számára fontosabb a párharc kimenetele, hogy a Real Betis a spanyol bajnokságban hatodik helyen áll, azaz jelenleg Európa-liga-induló, és reálisan nézve innen csak feljebb léphet, így még a Bajnokok Ligája-részvétel is elérhető. Ezzel szemben az olasz gárda nyolcadikként jelen állás szerint lemaradna a következő szezonban az európai szereplésről, így ezt azzal vívhatná ki, ha elhódítaná a Konferencia-liga trófeáját, amely önmagában El-indulást eredményezne.
A döntőt május 28-án a lengyelországi Wroclawban rendezik.
Konferencia-liga, elődöntő, visszavágók (zárójelben az első mérkőzés eredménye):
Chelsea (angol)-Djurgarden (svéd) 21.00 (4-1)
Fiorentina (olasz)-Real Betis (spanyol) 21.00 (1-2)
(Forrás: MTI)
Az angolok már idegenben 4-1-re legyőzték a svéd riválisukat, így igen kényelmes helyzetből várják a második felvonást, melyet hazai közönség előtt játszhatnak. A Djurgarden így is története legnagyobb sikerét érte el a nemzetközi porondon, az eddigi legjobbja a BEK-negyeddöntő volt még 1955-ben.Firenzében viszont kiélezett és parázs küzdelemre van kilátás, ugyanis a spanyol Real Betis csupán egygólos előnyre tudott szert tenni Sevillában. Ennek fényében megjósolhatatlan, melyik együttes kerül a kapujába annak, hogy története legnagyobb diadalát arassa. A lila-fehérek ugyan 1961-ben elhódították a KEK-et, de azóta már négy európai kupafinálét buktak el, ráadásul kettőt - tavaly és tavaly előtt - éppen a harmadik számú kontinentális sorozatban, így ezt a rossz sorozatot szeretné lezárni toszkán együttes, amely megszakítás nélkül harmadszor juthatna a Kl fináléjába. A zöld-fehér andalúz alakulat számára már a négy közé kerülés is csúcs, ezt megelőzően - 1978-ban és 1998-ban - a KEK-negyeddöntő jelentette a legjobb eredményt.

Hozzászólások