Hazai rendezésekkel jól járhat a magyar öttusa a versenyigazgató és az alelnök szerint

"Úgy gondolom, jó úton járunk - mondta az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn. - Talán a sikeres versenyrendezéseknek köszönhetően egyre több pozíciót tudunk a nemzetközi szövetségben megszerezni. Ezekkel a versenyekkel szerzünk egyfajta elismerést, ami ahhoz vezet, hogy egyre több szakembert hívjon a nemzetközi szövetség a saját táborába, hogy hozzáértők legyenek a bizottságokban" - vélekedett.

Emlékeztetett rá, hogy 2018-ban lesz nemzetközi fedettpályás viadal, világkupa-forduló, egyetemi világbajnokság - az első a sportág történetében -, majd felnőtt Európa-bajnokság és katonai-vb Magyarországon.

A UIPM hétvégi kongresszusán dőlt el, hogy az olimpiai kvalifikációs felnőtt világbajnoksággal párhuzamosan Budapest laser-run vb-t is rendez 2019-ben, illetve, hogy az idei nemzetközi viadalok közül a székesfehérvári junior vb érdemelte ki a legjobban megrendezett verseny díját. Arról, hogy a nemzetközi szövetség újításaként a laserlövészetes futást, azaz a kombinált számot külön is megrendezik, azt mondta: "egyelőre jónak tűnik, és szeretnünk kell, mert olyan bázist lehet vele megmozgatni, amelyből talán később, kikerülnek jó öttusázók". "Főleg úgy, hogy ha meg tudjuk nekik mutatni, hogy néz ki egy öttusaverseny, és a 2019-es vb pontosan erre lesz egy jó lehetőség" - tette hozzá.



Vörös Zsuzsanna, a magyar szövetség általános alelnöke, a junior-vb szervezésében meghatározó szerepet vállalt Volán Fehérvár öttusaszakosztály igazgatója arra a kérdésre, hogy a mostani juniorok közül "odaérhet-e" már valaki a tokiói olimpiára, úgy reagált, "ha nem akarnak olimpiai bajnokok lenni, inkább hagyják abba". "Aki pedig kitűzi magának a célt, az el is akarja azt érni. Ez a motiváció. Az meg, hogy az adott napon mi történik, kicsit a szerencse dolga is" - mondta.

A hazai versenyrendezésekről úgy vélekedett, hogy az az elvárásokkal együtt sem lehet teher, sokkal inkább előny a magyar öttusázóknak. "Én nagyon szerettem itthon versenyezni - szögezte le a sportág eddigi utolsó magyar olimpiai bajnoka. - A magyar versenyző mindent ismer, a körülményeket, a rendezőket, a lovakat, minden olyan apró dolgot, ami az ő kényelmét, az ő biztonságát szolgálja. Én inkább erről az oldalról fognám fel, és ezt tanácsolom a versenyzőknek is" - tette hozzá Vörös Zsuzsanna, aki olimpiai bajnoki címe mellé világbajnoki és Európa-bajnoki aranyakat is begyűjtött egyéniben sikeres sportpályafutása során.

MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com