Hét külföldi csapat részvételével rendez utánpótlástornát a Barca Academy Hungary

A Barca Academy Hungary, vagyis az FC Barcelona hivatalos magyarországi labdarúgó akadémiája szombaton és vasárnap korosztályos magyar csapatok, valamint hét külföldi együttes bevonásával rendezi meg nemzetközi utánpótlástornáját, a II. Barca Academy Hungary Kupát.Farkas Balázs, a Barca Academy Hungary vezérigazgatója a keddi sajtótájékoztatón kiemelte: hisznek a folyamatos fejlődésben, ennek jeleként tudnak ezúttal szintet lépni a rendezésben. Hozzátette, a 2019-ben megalapított Barca Academy Hungary látványos fejlődését bizonyítja, hogy szeptemberben már a harmadik edzőközpontjukat nyitják meg.

Az akadémia a tavalyi torna sikere után az idén már hét külföldi csapat részvételével rendezi meg a kupát a 2011 és 2014 között született gyerekek számára a THSE-Szabadkikötő csepeli sporttelepén.
   

"Tavaly csak egy határon túli klub részvétele miatt nevezhettük nemzetközinek a tornánkat, ami akkor még csak egynapos rendezvény volt, míg az idén már kétnapos lesz. A kupán négy korosztályban hirdetünk győztest, a döntők vasárnap egymás után következnek" - mondta. Hozzátette: a torna "izgalmas, szakmai szempontból is kiemelt rendezvénynek ígérkezik", hiszen a magyar csapatok és fiatal játékosaik nemzetközi riválisokkal is összemérhetik magukat.
   

Martí Nadal Velasco, a Barca Academy Hungary szakmai igazgatója kiemelte: rendkívül büszkék, hogy a tavaly, hagyományteremtő céllal elindított tornán idén már hét külföldi gárda szerepel, köztük anyaegyesületük, az FC Barcelona. "Egy ilyen torna megszervezése, az utaztatás és a szállás biztosítása ugyanolyan kihívás, mint a képzés. Öröm, hogy kis akadémistáink erős mezőnyben mutathatják meg tudásukat, továbbá azt a filozófiát és stílust, amit az FC Barcelona képvisel" - nyilatkozta.
    

A szervezők a hétvégi torna kapcsán az idén már arra is lehetőséget biztosítottak, hogy akár az ország legkisebb falujának csapata is eljusson a budapesti eseményre. A 2022-es Barca Roadshow keretében ugyanis az ország különböző pontjain megrendezett Kocsis Kupa-selejtezők legjobb együttesei vívhatták ki a részvételt az augusztus 13-i, nyolccsapatos döntőben. A győztes FC Ajka is ott lehet most a legjobbak között.
    

A tornán magyar részről a rendezők és az Ajka mellett az FTC, a MOL Fehérvár, a debreceni Olasz Focisuli és DLA, a DVTK, a Győri ETO, az Illés Akadémia, valamint az Újbuda vesz részt, míg külföldről az FC Barcelonán kívül olasz (Hellas Verona), osztrák (Austria Wien), szerb (Partizan Beograd) és szlovák (Slovan Bratislava, FC Kosice, DAC) csapatok indulnak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com