Hétvégén asztalitenisz Extraliga négyes döntő Szekszárdon

Szombaton és vasárnap Szekszárdon, a Városi Sportcsarnokban rendezik meg a női és férfi asztalitenisz Extraliga négyes döntőjét.A lebonyolítás a szokásos lesz: a szombati elődöntőkben az alapszakaszgyőztes a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal mérkőzik meg. Vasárnap következnek a bronzmeccsek és a finálék. A nőknél a címvédő Szekszárd számít a legnagyobb esélyesnek, és nem csak a hazai pálya miatt.

   
"Az alapszakaszban elért eredményeink alapján bizakodó vagyok, viszonylag könnyen tudtunk győzni, de ez semmiképp sem jelenti azt, hogy elbíznánk magunkat. A sport, különösen az asztalitenisz hozhat meglepetéseket." - idézte a szövetség honlapja Szily Györgyöt, a Szekszárd vezetőedzőjét. A Tolna megyei csapat az Orosházával, a Budaörs pedig az ERDÉRT-tel játszik az elődöntőben.
    

A férfiaknál a Pécs, BVSC, Celldömölk trió óriási csatát vívott az alapszakaszban a minél előnyösebb helyezésért, de a negyedik Szegedet sem lehet leírni. "Minimális elvárás a döntőbe jutás, de természetesen a győzelem a cél." - nyilatkozott Dudás Róbert, a címvédő PEAC vezetőedzője, hozzátéve, hogy szerinte a mostani talán az eddigi legkiegyensúlyozottabb négyes döntő.
    

A férfiaknál Pécs-Szeged és BVSC-Celldömölk mérkőzést rendeznek az elődöntőben. Döntetlen (5-5) esetén az a csapat szerzi meg a győzelmet, amelyik az alapszakaszban jobb helyezést ért el, ezt az elvet alkalmazzák a Final Four minden mérkőzésén. A bajnokok 750 ezer forintot kapnak, a második, harmadik és negyedik helyezetteknek pedig 375 ezer, 250 ezer, illetve 125 ezer forint jár.


    A négyes döntő programja:
    szombat:
    --------
    elődöntők:
    férfiak:
PTE PEAC-Kalo Méh I. - Floratom Szeged AC Probart I. 11.00
BVSC-Zugló I. - Celldömölki VSE-Swietelsky I. 15.00


    nők:
Szekszárd AC I. - PET-BAU ASE Orosháza 11.00
Budaörs 2i SC-Budapesti Erdért SE 15.00


    vasárnap:
    ---------
mérkőzések a 3. helyért 10.00
döntők 15.00


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com