Hétvégén döntő a budakalászi Lupa-tónál

A budakalászi Lupa-tónál rendezik meg szombaton és vasárnap a strandröplabda országos bajnokság döntőjét.A Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) keddi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a tatai, a nyíregyházi és a dunaújvárosi ob-fordulók, valamint a lipóti A-kategóriás verseny eredményei alapján alakult ki a finálé mezőnye. A férfiaknál 78, a nőknél 68 versenyző próbált szerencsét a négy versenyen, a döntőben pedig nemenként 16 páros szerepel.

Ludvig Zsolt, az MRSZ főtitkára ismertette, hogy szombaton 9 órakor hat pályán kezdődnek a küzdelmek. Az elődöntőkre és a bronzmérkőzésekre vasárnap délelőtt kerül sor, a női döntő 13.30-kor, a férfi finálé pedig egy órával később kezdődik. Az esemény látogatása ingyenes, de a strand területére a belépés díjköteles.


Bánki Ágnes, a szövetség strand- és szabadidős röplabda bizottságának elnöke kifejtette, az idei szezonban arra törekedtek, hogy szép környezetben, új pályákon rendezzék a versenyeket, és Tata, illetve Dunaújváros után ilyen a Lupa-tó is, ahol most kerül sor először ilyen rangos eseményre. Emlékeztetett, hogy mind a négy kvalifikációs tornán - összesen - ötven felett volt a résztvevő párosok száma, ami bizonyára a fordulók egyenként 800 ezer forintos, illetve a döntő 1,6 milliós összdíjazásának is köszönhető.


"Számunkra is az év legrangosabb sporteseménye lesz ez a torna, pedig rendeztünk itt strandkézilabda Európa Kupát és más versenyeket is. Arra törekszünk, hogy jövőre is otthont adhassunk egy fordulónak, vagy a döntőnek" - közölte Németh Zoltán, a Lupa-tó sportmenedzsere. Amennyiben a nőknél a Lakatos Enikő, Lutter Eszter duó megvédi címét, sorozatban negyedszer lesz bajnok, amire korábban még nem volt példa a szakág történetében, Bagics Balázs pedig a férfiaknál lehet rekorder, ha ötödik alkalommal is győztes páros tagja lesz.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com