Hetvenhét fiatal sportolót támogat idén a MOL Alapítvány

Hetvenhét tehetséges fiatal sportolót támogat idén 25 millió forint értékben a MOL Alapítvány.A magyar olaj- és gázipari cég közleményében kiemelte: a Sport 2021 nyertesei között van többek között a magyar gyorsasági motorversenyzésben 2020-ban az év utánpótlás versenyzőjének választott Görbe Soma, a világ legfiatalabb női nemzetközi sakkmestere, Gaál Zsóka, illetve a tokiói olimpián Magyarországot képviselő Kovács Zsófia tornász, Tóth Lili Anna akadályfutó, Németh Nándor úszó és Özbas Szofi cselgáncsozó is.
    

A támogatottak 35 százaléka budapesti, 65 százaléka vidéki egyesületnél sportol, és 42 sportágat képviselnek. A nyertes pályázók egynegyede a 10-14 éves korosztályból került ki. A nyertesek a támogatást előfinanszírozásként kapják meg, és a 2021/22-es nyári és téli versenyszezonban használhatják fel. "A koronavírus nem kímélte a sport világát és a sportolókat sem: a járvány megnehezítette a versenyek előkészítését és a tehetségek felkészülését is. Az elmúlt időszak komoly akaraterőt és rugalmasságot igényelt a sportolóktól, és ezt mindenképpen díjaznunk kell, de az elismerés nem csak a járvány alatti  kitartásuknak szól" - idézte a közlemény Szollár Domokost, a MOL-csoport kabinetfőnökét, a MOL Alapítvány kurátorát.
    

"A MOL mindig is kiemelt figyelmet fordított a tehetségekre: Alapítványunk pályázati programjain keresztül eddig is évente 100 millió forintot fordított a fiatal sportolók, a művészek, a pedagógusok és a gyermekegészségügy támogatására. Ez a hagyomány a MOL-Új Európa Alapítvány elindulásával tovább erősödik: olyan széleskörű és átfogó támogatási rendszert hozunk létre, amellyel a korábbinál is nagyobb szerepet tudunk vállalni  a közérdekű feladatok ellátásában" - tette hozzá.
    

A MOL Tehetségtámogató Program Sport pályázata elsősorban azoknak az általános vagy középiskolás diákoknak nyújt anyagi segítséget, akik tehetséges sportolók, és országos vagy nemzetközi versenyen is jó eredményeket értek el. Az útiköltség-térítésre, eszközvásárlásra vagy egyéb sportoláshoz köthető költségekre igénybe vehető támogatás a fiataloknak megfelelő hátteret jelent a további felkészüléshez, versenyzéshez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com