Higgadt, elemző kapitányt keres a Magyar Kézilabda Szövetség

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) olyan kapitányt keres, aki higgadt, elemző munkával kihozza a férfiválogatottból, ami racionálisan benne van - mondta Ballai Attila kommunikációs igazgató."Most olyan kapitány kell, akivel a legnagyobb esély nyílik arra, hogy a jövő januári világbajnokságon a válogatott a legjobb nyolc között végez. Ez mindent felülír" - mondta a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában.

    
Hozzátette, olyan edzőre van szükség, akinek semmiképpen nem új a magyar kézilabda, aki képes a következő időszakban napi 24 órát foglalkozni azzal, hogy a csapat védekezését akár ellenfél-specifikusan felállítsa, és akinek pályája és élete csúcsa, hogy most a kezébe kapja a válogatottat, amelyet elvihet akár a 2020-as tokiói olimpiáig.
    

Az MKSZ pénteken jelentette be, hogy nem a tavaly nyáron munkába állt Ljubomir Vranjessel tervezi a folytatást.

A svéd edző irányításával a férficsapat szerzett pont nélkül esett ki a januári, horvátországi Európa-bajnokság csoportkörében, júniusban viszont a világbajnoki bronzérmes Szlovénia búcsúztatásával kijutott a januári, német-dán közös rendezésű vb-re, melynek az olimpiai kvalifikáció miatt nagy a jelentősége.
    

Ballai Attila kifejtette, nem véletlen egybeesés, hogy Vranjes egy időben távozott a Telekom Veszprém vezetőedzői posztjáról és a férfiválogatott éléről is. Elismerte, hogy "bizonyos tekintetben antagonisztikus ellentétben áll egymással", ha valaki kapitányként és klubedzőként is dolgozik, mert más érdekek mentén kell tevékenykednie, viszont ha van nyolc magyar válogatott játékosa egy klubedzőnek, aki kapitány is, akkor élhet ezzel a lehetőséggel.
    

"Vranjes inkább klubedző volt, mint szövetségi kapitány, szerintem a válogatottnál a legitimációját neki az adta, hogy a Veszprém edzője is" - magyarázta. A kommunikációs igazgató szerint veszprémi távozásával tarthatatlanná vált a svéd tréner helyzete a válogatottnál, erre volt reakció az MKSZ döntése. "Az kétségtelen, hogy amikor idejött, nyolc magyar játékos dolgozott a keze alatt Veszprémben. A nyolcból már csak öt dolgozik ott, három elment, és az ötből kettőt elvétve látunk éles, komoly, nagy téttel bíró meccsen" - vélekedett.
    

Hozzátette, nem volt leírva Vranjes szerződésében, hogy favorizálnia kell a magyarokat Veszprémben, de ki volt mondva, elvárás volt vele kapcsolatban. A nemzeti csapat legközelebb október 24-én lép pályára, amikor Szlovákiát fogadja Európa-bajnoki selejtezőn, Érden.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

http://ujhazak.com