Horrorisztikus IndyCar baleset -videóval

Az Indianapolis 500 háromszoros nyertese Dario Franchitti óriási balesetet szenvedett az IndyCar sorozat hétvégi houstoni nagydíján. A baleset következtében a versenyzőnek két helyen sérült a gerince, eltört a jobb bokája, illetve agyrázkódást is szenvedett. A lelátóra szóródó roncsdarabok és törmelékek tizenhárom nézőt is megsebesítettek.

baleset


Kis híján tragédiával ért véget vasárnap az IndyCar sorozat houstoni második versenye. A viadal utolsó körében a négyszeres IndyCar-bajnok Franchitti nekihajtott az előtte megcsúszó ex-forma 1-es versenytársának Takuma Satonak. Az ütközés következtében Franchitti autója a levegőbe emelkedett, nekicsapódott a védőkorlátnak és szinte teljesen szétmorzsolódott rajta.

Franchitti az ütközés következtében agyrázkódást szenvedett, megsérült a gerince és eltörött a jobb bokája. A sérült versenyzőt a mentőegység azonnal kórházba szállította, ahol egy egészestés bokaműtéten esett át. A Houstoni Tűzoltóság szóvivője Ruy Lozano elmondta, a szerencsétlen balesetben tizenhárom néző is megsérült, közülük tizenegy embert a helyszíni egészségközpontban elláttak, két személyt viszont el kellett vinni a legközelebbi kórházba.

baleset3


Az ütközés után leintették a futamot, amelyet Will Power nyert meg. A szombati első versenyen győzedelmeskedő Scott Dixon ezúttal második helyen ért célba, ám győzelmének és második helyének, na meg Helio Castroneves technikai problémáinak köszönhetően összetettben így is átvette a vezetést.

A baleset több versenyzőben is felidézte Dan Wheldon 2011-es tragikus Las Vegas-i ütközését, amelyben Wheldon sajnos életét vesztette. A verseny utáni nyilatkozatokban jópáran kitértek a Las Vegas-i tragédiára, és összehasonlították azt a mostani balesettel. Többen kiemelték, akárcsak két évvel ezelőtt, úgy most is sokkoló volt elhaladni a törmeléktenger mellett. Ezentúl mindenki örömét fejezte ki, hogy ezúttal szerencsére nem történt újabb halálos baleset.

[video width="600" ][/video]

 

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com