Horváth Laura: tudtam, hogy akkor leszek a legjobb, amikor már mindenki fáradt

Az első pillanattól kezdve csakis a győzelem lebegett a szeme előtt, a hajrában pedig még magabiztosabbá vált Horváth Laura, aki múlt hétvégén első magyarként diadalmaskodott a CrossFit Gamesen, a sportág nemhivatalos világbajnokságán az egyesült államokbeli Madisonban."Az elejétől kezdve sikerült végig koncentrálni, csak magamra figyeltem, nem hagytam, hogy elvigyen a többiek eredménye, vagy egy olyan feladat, ami esetleg nem úgy sikerült, ahogyan terveztem" - nyilatkozta az MTI-nek a 26 éves magyar sportoló, aki a csütörtöktől vasárnapig tartó eseményen 12 feladatsorból ötöt megnyert, és különösképpen a viadal hajrájában teljesített fantasztikusan, ugyanis az utolsó négyből három számban ő bizonyult a legjobbnak.
    

"A szombati súlyemelő számot, amikor megnyertem, éreztem, hogy az utolsó nap az enyém lesz. Tudtam, hogy akkor leszek a legjobb, amikor már mindenki fáradt" - mondta Horváth Laura, aki a zárószámban az utolsó néhány kitörést - a feje fölött közel 50 kilogramm súllyal - már hatalmas mosollyal az arcán, biztos bajnokként tette meg. "Leírhatatlan érzés volt, mindenkinek azt kívánom, hogy éljen át egyszer valami hasonlót."
    

Horváth Laurát néhány pillanattal a célba érkezést követően már a pályán meginterjúvolták, a helyi műsorközlő pedig azt a kérdést szögezte neki, hogy milyen érzés nők és a fiatal lányok számára példaképnek lenni, a magyar sportoló pedig válaszával meghódította a közönséget, szavai pedig a világhálón is gyorsan elterjedtek: "Nagyon boldog vagyok, hogy én és a testem ilyesmire képes. Nem úgy nézek ki, mint az új Barbie-filmben a lányok, szeretek nagy dolgokat egyik helyről a másikra cipelni, gyorsan futni, nagy súlyokat felemelni.


Elképesztő, hogy mire képes a testünk, de a személyiségünk belülről fakad. Nagyszerű érzés, hogy a fiatal lányok felnéznek ezekre a sportoló nőkre" - mondta a magyar zászlóval a nyakában Horváth Laura, akinek a helyszínen szorított az egész családja, édesanyja, édesapja és két testvére is.     Horváth sikerét megelőzően egy másik magyar is dobogóra állhatott Madisonban, Varga Mira a 14-15 éves korosztályban a harmadik helyen végzett.
    

"Nagyon örültem neki, hogy sikerült kijutnia a Gamesre, pozitívan éltem meg az ő szereplését is, remélem, vannak további nagy céljai" - mondta fiatal honfitársáról. A magyar bajnok elárulta, iszonyatosan elfáradt a versenyen, így kihagyta a versenyt követő bulit és a következő hetekben is pihenésre fókuszál majd. Hozzátette, ezt követően újra edzésbe áll, hiszen októberben már részt vesz a Rogue Invitational elnevezésű viadalon, ahol címvédőként áll majd rajthoz.
    

Horváth Laura 2018-ban és 2021-ben a második, tavaly pedig a harmadik volt a CrossFit Gamesen, most pedig felért a csúcsra, és elnyerte a "Föld legfittebb embere" címet a nők között, valamint a győztesnek járó 315 ezer dollárt (körülbelül 113 millió forint). A CrossFit főként olimpiai súlyemelésből, állóképességi, valamint erőemelő és gimnasztikai gyakorlatok keverékéből áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com