Hosszabbított vezetőedzőjével a címvédő Vasas

A Vasas Óbuda női röplabdacsapata egy évvel, 2027 nyaráig meghosszabbította Jannisz Atanaszopulosz vezetőedző szerződését.A Magyar Kupa-győztes, bajnoki címvédő fővárosiak klubhonlapjának csütörtöki bejelentésében a görög szakember kiemelte, megtisztelő számára, hogy a vezetőség bízik benne, és mivel ő is jól érzi magát, így sor kerülhetett az eredetileg jövő nyáron lejáró szerződésének meghosszabbítására.

"Szerintem kívülről is látszik, hogy tudatosan építkezünk, évről évre jobb eredményeket tudunk elérni a nemzetközi kupaporondon. A klubnál mindenki egy irányba tart, jó (szak)emberek dolgoznak a Vasasnál, hiszek abban, hogy tudunk még ennél is többet adni egymásnak" - jelentette ki a 46 éves tréner, akivel 2021-es Magyarországra érkezése óta a Vasas hazai porondon minden aranyérmet (négy MK és három bajnoki cím) begyűjtött, emellett egyszer-egyszer megnyerte a Közép-európai Ligát, illetve a regionális szervezet Szuperkupáját is, továbbá idén CEV Kupa-elődöntőbe vezette a fővárosiakat.

"A filozófiám eddig is az volt, hogy a csapat mindenek felett áll, és ez ezután sem fog megváltozni. Egyedül senki nem nyer semmit, a továbbiakban is azon leszünk, hogy megfelelő elegyet alkossunk a minőségi külföldi és a legjobb, legtehetségesebb magyar játékosokból, akik emberileg is beleillenek az elképzeléseinkbe. Remélem, akikkel évek óta dolgozom, nemcsak jobb játékosok, de jobb emberek is lettek, és akárcsak én, ők is minden nap tanulnak valamit és fejlődnek" – hangsúlyozta a tréner.

A Vasas azt is közölte, hogy szlovén másodedzője, Karmen Kocar is marad az együttes kötelékében, ő jövő nyárig hosszabbított a klubbal.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com