Hosszú és Jakabos óriási fölénnyel jutott döntőbe

Göbölyös Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: A glasgow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokság első napján Hosszú Katinka és Jakabos Zsuzsanna óriási fölénnyel jutott döntőbe 400 méter vegyesen, és ugyancsak készülhet az esti finálékra 400 méter gyorson Holló Balázs, 200 méter háton Telegdy Ádám, valamint a férfi 4x50 méteres gyorsváltó.A magyarok közül elsőként 100 méter pillangón Takács Krisztián ugrott medencébe, Cseh László távollétében 33 évével a küldöttség, egyben az egész kontinensviadal korelnöke, 53.30 másodperces idejével futamában a hetedik, összesítésben a 47. helyen zárt. Őt Szabó Szebasztián követte, az idei világkupa-sorozatban remeklő úszó 51.40-nel csak a 19. lett, ezzel lemaradt az elődöntőről.

  
"Szerettem volna továbbjutni, csalódott vagyok, hiszen az egész évem elég jó volt, de most, amikor kellett volna, nem sikerült. Nem akarok kifogásokat keresni, de kicsit kezdek beteg is lenni. Az ötvenre szeretném összeszedni magam" - nyilatkozta az MTI-nek az idén honosított Szabó, aki hozzátette, nagyon szeretné megszerezni válogatott színekben is az első érmét.
    

Női 50 méter mellen a 17 éves Békési Eszter 32.39 mp-es egyéni csúccsal a 43. lett, őt egy hellyel előzte meg Bordás Beatrix , aki 32.18-cal ugyancsak pályafutása legjobbját úszta 25 méteres medencében. A férfiaknál ugyanebben a számban Horváth Dávid 27.55-tel a 31. helyen végzett. Női 400 méter vegyesen négy magyar volt érdekelt, Hosszú Katinka címvédőként Jakabos Zsuzsannával és a 17 éves Szabó-Feltóthy Eszterrel egy futamban indult.


A háromszoros olimpia bajnok és kortársa gyorsan ellépett a mezőnytől és könnyedén vitték el az első és második helyet 4:26.75-tel és 4:27.87-tel - előbbi hat, utóbbi öt másodperccel a harmadik előtt -, míg a magyar tinédzser 4:39.27-es egyéni csúccsal a 14. lett élete első felnőtt világversenyén. Kapás Boglárka a második előfutamban 4:35.41-gyel összesítésben hatodikként végzett, de mivel a szabályok szerint egy nemzetből csak ketten lehetnek ott a döntőben, ő nem lesz tagja az esti finálénak.
   

"Ez az idei legjobb időm, nem gondoltam volna, hogy ilyen gyors lesz. Persze azért erősen kellett úszni így, hogy négyen voltunk magyarok. Remélem, hogy maradt bennem azért estére is" - mondta Jakabos. Hosszú majd a döntőt követően értékel. Férfi 400 méter gyorson először Kalmár Ákos és az augusztusi budapesti junior világbajnokságon aranyérmes Zombori Gábor ugrott medencébe, előbbi 3:46.06-al a 25., utóbbi 3:45.14-es egyéni csúccsal a 20. lett. Őket Holló Balázs követte, a két évvel ezelőtti Indianapolisban rendezett junior világbajnokságon ebben a számban ezüstérmes versenyző 3:40.01 perces új egyéni rekorddal az ötödik helyen bekerült a fináléba.
   

"Az előttem lévő futamok alatt láttam, hogy reális lehet a döntő. Próbáltam minél előrébb lenni, figyeltem a mellettem úszó Danas Rapsyst. Este szeretnék negyven alá bekerülni és ha lehet, még előrébb végezni" - nyilatkozta a 20 éves sportoló. Férfi 200 méter háton elsőként Szentes Bence ugrott vízbe, 2:00.34-es idejével a 34. lett. A második futamban Telegdy Ádám következett, a nyári kvangdzsui nagymedencés világbajnokságon hetedik versenyző 1:51.20 perccel harmadiknak érintette a falat és összesítésben a hatodik idővel jutott döntőbe. Bernek Péter - aki ebben a számban 2012-ben és 2013-ban ezüstérmes volt - 1:53.97-tel a 18. lett.
    

"A delfinezésem magamhoz képest javult, de a többiekhez képest még mindig gyengébb, az olimpiáig nagyon sok idő van, addig amennyit lehet, beleteszek ebbe. Nagyon szeretnék jól úszni, de nem tudtam akkor motivációval vízbe ugrani, mint a nyári világbajnokságon, este azonban szeretnék még jobban teljesíteni" - mondta Telegdy.
    

A Lobanovszkij Maxim, Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Szabó Szebasztián összeállítású 4x50 méteres férfi gyorsváltó 1:25.75 perces idővel az ötödik helyen került a döntőbe. A szerda délelőtt program zárásaként női 800 méter gyorson Késely Ajna volt érdekelt, a 18 éves versenyző eddigi legjobb rövidpályás eredményét (8:21.25) alaposan megjavítva, 8:13.66 perccel a második helyen jutott a csütörtöki fináléba.
    

"Keveset úsztam ezt a számot rövidpályán, számítottam is erre az időre, mert jó formában éreztem magamat, persze ez még mindig nem a nyári időszak. Amit lehetett, kihoztuk magunkból és remélem, a döntő még jobb lesz. A végén plusz energiát adott, hogy közel voltam Simona Quadarellához, de nem akartam ellőni a puskaport" - összegzett Késely Ajna.
    

Az esti program magyar idő szerint 18 órakor kezdődik.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com