Hosszú Katinka arannyal és ezüsttel zárt

Hosszú Katinka egy első és egy második helyezéssel fejezte be szereplését az arizonai Mesában rendezett úszóviadalon.

Hosszú KatinkaA Vasas világ- és Európa-bajnoka a szombati zárónapon - az esemény honlapjának beszámolója szerint - előbb megnyerte a 200 méter vegyes döntőjét, majd fél óra múlva ezüstérmet érdemelt ki 200 méter háton.

A vegyesszám fináléjában már féltávnál jelentős előnyre tett szert legfőbb riválisaival szemben, végül több mint egy másodpercnyi különbséggel előzve meg az ezüstérmest, 2:11.40 perccel győzött. Ez a hatodik legjobb eredmény a 2015-ös világranglistán. Úszott már idén gyorsabban is ebben a számban: a január végén produkált 2:10.36-tal harmadik a nemzetközi rangsorban.

A 200 méter vegyesen negyedikként végzett olimpiai ezüstérmes Kirsty Coventry 200 méter háton - ahol kétszer volt korábban második olimpián és világbajnokságon egyaránt - nyerni tudott Hosszúval szemben. A zimbabwei versenyző nagy csatában, 2:12.05-tel diadalmaskodott a 2:12.14 perc alatt célba érő magyar úszó előtt.

Hosszú Katinka az arizonai viadal négy napján összesen hat érmet gyűjtött: három aranyat (400 vegyes, 100 hát, 200 vegyes), két ezüstöt (200 gyors, 200 hát) és egy bronzot (200 pillangó).

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com