Hosszú Katinka összefogásra hívja az úszókat a FINA ellen

Hosszú Katinka nyílt levélben kérte az úszókat, hogy közösen lépjenek fel a nemzetközi szövetségben (FINA) szerinte uralkodó káosz ellen. A háromszoros olimpiai bajnok sportoló a közösségi oldalán tette közé szerda reggel írását, amelyben elsősorban azt nehezményezi, hogy a FINA úgy dönt szabályváltozásokról, hogy nem kérdezi meg előtte a versenyzőket, sőt olyan újításokat vezet be, amelyekkel korlátozza legjobbjait. Hosszú szerint a világkupákat érintő módosítások hosszú távon megfojtják azt a versenysorozatot, amely néhány év alatt a sportág legfontosabb szériája lehetne.

A FINA május végén jelentette be a vk-kat érintő módosításokat, amelyek egyik legfontosabb eleme, hogy egy versenyző egy viadalon legfeljebb négy egyéni számban indulhat. Korábban előfordult, hogy Hosszú - az elmúlt öt év összetett győztese - egy állomáson tíz vagy még több számban is résztvevő volt. "Mindenki azt gondolja, hogy az új szabályok Hosszú Katinka ellen születtek. Ez részben igaz, hiszen becsaptak" - olvasható a levélben.


Az ötszörös világbajnok magyar úszó azt is megjegyzi, hogy a szövetség olyan előnyöket is ad neki, amelyekből ő nem kér. Mert nem akar például selejtező nélkül döntőzni a világkupa-állomásokon. Szerinte ugyanis kifejezetten káros, hogy az előző világversenyek érmesei automatikusan szerepelhetnek majd a finálékban, mert így a fiataloknak esélyük sincs bizonyítani a nagyok ellen, és éveket kell várniuk, amíg "kikopnak" előlük.


Szintén hibának tartja, hogy nem minden számot rendeznének majd meg minden versenyen, ami azt eredményezheti, hogy például egy német sztárúszó nem indulhat Berlinben, mert az ő száma ott nem lesz a programban. Hosszú úgy véli, ezekkel mind ártanak a versenyzőknek, a viadalok szervezőinek és a sportágnak, ő ezeket nem hajlandó támogatni.


"Melyik az a sportág, amelynek a vezetése ráragasztja az innovatív jelzőt egy szabályrendszerre, amellyel legismertebb arcainak szereplését korlátozza?" - tette fel a kérdést Hosszú, aki szerint mindez olyan, mintha az NBA-ben hoznának egy szabályt, hogy LeBron James jövőre semmiképpen ne szerepelhessen sorozatban nyolcadszor a nagydöntőben vagy a teniszezőknél Rafael Nadalt és Roger Federert arra figyelmeztetnék, hogy az ő idejük már lejárt.


Hosszú Katinka úgy véli, a szabályváltozásokkal a FINA-nak az a célja, hogy a világkupával szemben megőrizzék a szövetség vezetőinek fontos világ- és Európa-bajnokság státuszát, egyúttal értetlenségét fejezi ki, "miért nem részesülnek a versenyzők a sportág legjövedelmezőbb eseményeiből?" Ehhez pedig az úszók fő pénzkereseti és kitörési lehetőségének számító vk-t lerombolja a szövetség, amelynek elöljárói tudják, hogy elveszíthetik hatalmukat, ha "néhány versenyzőjük túlnő rajtuk" - fogalmazott.


"Hiszem, hogy az úszósport igenis profi szintre emelhető, de ehhez a +mindenki legyen egyenlő, de az egyenlők között legyenek egyenlőbbek+ múlt századi gondolkodásmódjával szakítanunk kell! A FINA vezetői már döntöttek: nem hajlandóak egyenrangú tárgyalópartnerként kezelni minket, a versenyzőket, sőt olyan szabályokat hoznak, amelyekkel szándékosan korlátozzák a lehetőségeinket" - írta Hosszú azt hangsúlyozva, hogy a FINA vezetői a sportág és a versenyzők érdekei helyett kizárólag saját üzleti érdekeiket tartják szem előtt, s ma is úgy működtetik a sportágat, mint 1989-ben.


Hosszú kiemelte, 28 évesen már kevesebb van előtte a pályafutásából, mint mögötte, így "homokba dughatná a fejét", de ő nem saját maga miatt írta ezeket a sorokat, hanem a mostani fiatal úszókért. Az Iron Ladynek becézett sportoló nem érti, miért nem tudhatják az úszók, hogy például a világbajnokságok televíziós bevételei mekkorák, ebből mekkora a FINA haszna és miért nem részesülnek ebből a sportolók.


"Nem túlzás kijelenteni, hogy a FINA-ban káosz uralkodik. Átláthatatlan pénzügyek, ötletszerűen módosított szabályok, jövőkép nélküli vezetők. Elsőre talán ijesztőnek tűnik, de eljött az idő, hogy mi, versenyzők, tegyünk az úszás jövőjéért!" - jelentette ki Hosszú Katinka, aki szerint az, hogy az NBA bevételeinek 51 százalékát fordítják a kosarasok fizetéseire, valamint például a teniszezőknél működő profi és jövedelmező modell annak köszönhető, hogy az adott sportágak játékosai, versenyzői összefogtak és közösen léptek fel a saját érdekükben.


"A lehetőség adott. Hogy elszánjuk-e magunkat, csak rajtunk múlik. Szerencsére a feladatunk ugyanaz, mint bármelyik úszódöntőn, amikor meghalljuk a rajtjelet: egyszerre elindulni. Csak most nem egymás ellen, hanem egymásért" - zárul a nyílt levél.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com