Hosszú: most már élvezni akarom a versenyeket

Göbölyös Gábor, az MTI különtudósítója jelenti: Élvezni szeretné a versenyzést, ezért nem halmozza annyira a számokat - mondta Hosszú Katinka. Elképzelhető, hogy szombaton 100 méter pillangón nem áll rajthoz, hanem csak a 200 méter vegyesre koncentrál a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.A 100 méter vegyesen aratott pénteki győzelme után a háromszoros olimpiai bajnok az MTI-nek elmondta, nagyon jó döntést hozott, amikor délelőtt nem indult 50 méter háton, így ugyanis tudott egy jót aludni, és újult erővel állt oda a rajtkőre.

    
Hosszú a fináléban két kedvenc úszásnemében, pillangón és háton nem igazán tudott ellépni, némi meglepetésre viszont a mell végére olyan előnyre tett szert, amelyet gyorson már magabiztosan tartott meg: "Szerencsére mostanában a mell nagyon jól megy, így volt ez a négyszáz méter vegyesen is. Az elmúlt időszakban erre külön figyelünk" - mondta a már 16-szoros rövidpályás világbajnok.
  

Jelezte, könnyen elképzelhető, hogy szombaton kihagyja a 100 méter pillangót: "Minden azon múlik, mennyire sikerül regenerálódnom, hogyan érzem magam reggel. Meg lehet csinálni, meg tudnám csinálni, de én most már élvezni akarom a versenyeket. Ha holnap csak a 200 vegyes van, akkor az élvezetes lehet, de ha van mellette egy 100 pille, akkor az már kemény" - nyilatkozta a 29 éves klasszis. Kérdésre válaszolta hozzátette, hogy a két évvel ezelőtti windsori világbajnokság kegyetlen megpróbáltatást jelentett számára.
    

"Hét aranyat nyertem, ami elképesztő, de azt az érzést, amit abban a hat napban átéltem, azt nem kívánom az ellenségemnek sem. Jó, el tudom mondani magamról, hogy meg tudom csinálni, de az egy halálközeli élmény volt, kemény fizikai fájdalommal. Most, hogy csak ennyi számban indulok, ami még mindig nem mondható átlagosnak, könnyűnek tűnik a dolog" - beszélt az érzéseiről. Két éve Kanadában tizenkét számot vállalt, Hangcsouban nyolcra nevezett, és most úgy tűnik, hogy hatban indul el.
    

Hosszú Katinka Hangcsouban a harmadik, összességében a 16. világbajnoki aranyát szerezte meg 25 méteres medencében. A keddi nyitónapon 400 méter vegyesen, szerdán 200 méter pillangón védte meg címét, 100 méter háton pedig második lett.


(Forrás. MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com