Huszonnégy vádlott az egri bundaügyben
Kezdetét vette kedden az S. László és 23 társa ellen vesztegetés bűntette miatt zajló eljárás, vagyis az Eger egykori labdarúgóihoz köthető bundaügy tárgyalása a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) tavaly július 16-án emelt vádat vesztegetés és más bűncselekmény miatt 24 terhelttel szemben abban a büntetőügyben, amely 2013 tavaszán a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon indult az Egri FC, illetve egyes U19-es csapatok által játszott bajnoki mérkőzéseket érintően.
A vádlottak között van a mérkőzések jogellenes befolyásolását - a nyomozóhatóság szerint - a házi őrizete ideje alatt is tovább folytató K. Zoltán és L. Mátyás is, akiket másik két ügyben, első fokon egyformán felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek áprilisban.
A kedden ismertetett vádiratban jelen ügyben 13 manipulációval érintett futballmérkőzésről van szó, amelyek között szerepel a 2013. április 13-án lejátszott Ferencváros-Siófok (4-2) NB I-es összecsapás, az Egri FC hét bajnoki mérkőzése a 2012/13-as évad tavaszi szezonjából, négy U19-es bajnoki találkozó és egy 2009-ben játszott Ligakupa-mérkőzés.
A mérkőzések manipulációja - az elhangzottak szerint - a "megszokott séma" szerint zajlott: az elkövetői kör játékosokat keresett meg, és jogtalan előnyt (az esetek többségében fejenként 5000 eurót) kínált nekik azért, hogy az általuk kiválasztott meccs az internetes fogadások megnyeréséhez szükséges, elvárt eredményt hozza.
A közvetítőként segédkező személyek minden alkalommal 1000-2500 euró közötti összegben részesültek fejenként.
A vádiratból kiderült, hogy a nyomozóhatóság számára az eljárás során ismeretlen maradt annak az ázsiai személynek a kiléte, aki S. László elsőrendű vádlott megbízásából - a legtöbb meccs esetében 60 ezer eurós összegben - megtette a fogadásokat az ázsiai bázisú online fogadóirodáknál.
A labdarúgók a vádirat szerint a munkaszerződésük egyes pontjai mellett megsértették a büntető törvénykönyv és a sporttörvény bizonyos rendelkezéseit, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség több szabályzatát is.
Az úgynevezett egri bundaügy tárgyalása csütörtökön folytatódik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, a következő tárgyalást viszont csak szeptember 21-én tartják.
MTI

Hozzászólások