Idegenben a bajnokaspiránsok

Az éllovas Puskás Akadémia, a címvédő Ferencváros és a harmadik helyezett Paks is idegenben lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójában - a legnehezebb dolga várhatóan a felcsúti együttesnek lesz, mivel az idén még veretlen Győr otthonába látogat.Hornyák Zsolt csapata a múlt hétvégén pontokat vesztett otthon az MTK-val szemben, így az Újpest elleni derbin diadalmaskodó Ferencváros két pontra megközelítette. A Puskás Akadémia ugyan a legjobb idegenbeli mérleggel rendelkezik, legutóbbi öt meccséből azonban csak kettőt nyert meg vendégként.

Ezzel szemben a Győr idén még nem talált legyőzőre, hazai környezetben ráadásul az előző négy találkozójából hármat megnyert.

Akárcsak az előző fordulóban, a Ferencváros ezúttal is a Puskás Akadémiát követően lép pályára, ezúttal a Zalaegerszeg vendége lesz Robbie Keane együttese. A jelenlegi szezonban mindkét egymás elleni összecsapásuk szoros mérkőzést hozott, Zalaegerszegen 2-2-es döntetlenre végeztek a felek, míg a fővárosban 1-0-ra nyert az FTC.

Ugyancsak veretlen még 2025-ben a Paks, amelyre szintén nehéz feladat vár, ugyanis a mögötte álló MTK-hoz látogat, amely hozzá hasonlóan ott van a MOL Magyar Kupa elődöntőjében.

Fontos mérkőzésen tér vissza az élvonalba Szabó István: a korábbi kecskeméti sikerkovács a héten vette át az utolsó előtti Nyíregyháza irányítását, miután Tímár Krisztiánt menesztették posztjáról. Csapata a forduló vasárnap esti zárómérkőzésén a Fehérvárt látja vendégül.

OTP Bank Liga, 27. forduló:

péntek:

Diósgyőri VTK-Kecskeméti TE 18.00

MTK Budapest-Paksi FC 20.30

szombat:

ETO FC Győr-Puskás Akadémia FC 14.15

Zalaegerszegi TE FC-Ferencvárosi TC 19.45

vasárnap:

Újpest FC-Debreceni VSC 14.00

Nyíregyháza Spartacus FC-Fehérvár FC 19.00

A tabella:

1. Puskás Akadémia FC 26 16 4 6 43-27 52 pont

2. Ferencvárosi TC 26 14 8 4 43-25 50

3. Paksi FC 26 14 6 6 56-38 48

4. MTK Budapest 26 12 5 9 45-35 41

5. ETO FC Győr 26 9 10 7 36-31 37

6. Diósgyőri VTK 26 9 9 8 32-38 36

7. Újpest FC 26 7 10 9 28-36 31

8. Fehérvár FC 26 8 6 12 32-38 30

9. Zalaegerszegi TE FC 26 7 8 11 31-35 29

10. Debreceni VSC 26 7 5 14 42-49 26

11. Nyíregyháza Spartacus FC 26 6 6 14 24-41 24

12. Kecskeméti TE 26 4 9 13 26-45 21

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

http://ujhazak.com