Idegenben a Ferencváros és a Kisvárda

A címvédő és listavezető Ferencváros mellett közvetlen üldözője, a Kisvárda is idegenben lép pályára a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 16. fordulójában.A csütörtökön az Európa-liga csoportkörének zárásán győztes zöld-fehérek vasárnap a bennmaradásért harcoló Debrecen vendégeként szerepelnek. A forma az élvonalban hat meccse veretlen Ferencváros mellett szól, hiszen a cívisvárosiak sorozatban három bajnoki óra nyeretlenek, legutóbbi tíz tétmérkőzésükből pedig csupán egyszer győztek. A közelmúlt egymás elleni mérlegét tekintve ötös győzelmi sorozatnál tart az FTC, legutóbb 2019 februárjában ünnepelhettek sikert a most újonc hajdúságiak.
   

Papíron valamivel nehezebb feladat vár a tabellán második Kisvárdára, amely a - legutóbb a Gyirmót otthonában három ponttal távozó - Mezőkövesdhez látogat a forduló zárómérkőzésén. Az elmúlt időszak egymás elleni mérlegében ugyanakkor a szabolcsiak vannak fölényben: legutóbbi hat találkozásukból három sikerük mellett három döntetlen született. Ugyancsak a Ferencvárost kétpontos lemaradással követő Kisvárda mellett szól a legutóbbi két fordulóban elért eredménye: előbb az MTK-n gázolt át (5-0), majd fontos mérkőzésen győzte le a MOL Fehérvárt (2-1).
    

A tabellán negyedik székesfehérváriak épp a fővárosi kék-fehérekhez látogatnak, míg a harmadik helyen álló Puskás Akadémia a sereghajtó Gyirmótot látja vendégül. A kiesést jelentő 11. pozíciót elfoglaló Újpest a Paksot fogadja, a négymeccses nyeretlenségi sorozatát legutóbb a Debrecen ellen megszakító Zalaegerszeg pedig a Honvédhoz utazik. Az M4 Sport és az M4 Sport+ a forduló minden mérkőzését élőben közvetíti.


    OTP Bank Liga, 16. forduló:
    --------------------------
    szombat:
Puskás Akadémia FC-Gyirmót FC Győr 15.45
Budapest Honvéd-ZTE FC 17.15
MTK Budapest-MOL Fehérvár FC 19.30

    vasárnap:
Újpest FC-Paksi FC 13.30
Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 16.30
Mezőkövesd Zsóry FC-Kisvárda Master Good 18.45


    A tabella:
 1.  Ferencváros                 14 10   2   2    31-10  32 pont
 2.  Kisvárda Master Good        15  9   3   3    28-16  30
 3.  Puskás Akadémia FC          14  8   3   3    21-17  27
 4.  MOL Fehérvár FC             15  6   5   4    20-18  23
 5.  Mezőkövesd Zsóry FC         15  6   4   5    19-24  22
 6.  Budapest Honvéd             15  6   1   8    28-29  19
 7.  ZTE FC                      15  5   4   6    21-31  19
 8.  Paksi FC                    15  5   3   7    35-31  18
 9.  MTK Budapest                15  4   3   8    12-25  15
10.  Debreceni VSC               15  3   5   7    28-29  14
11.  Újpest FC                   15  3   5   7    20-25  14
12.  Gyirmót FC Győr             15  3   4   8    17-25  13


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com