Idegenben kezdi a döntőt a Siófok

A Siófok KC vasárnap délután a dán Team Esbjerg otthonában kezdi a női kézilabda EHF Kupa döntőjét.Jó formában lévő csapatok találkoznak a fináléban, a skandinávok ugyanis legutóbbi kilenc tétmeccsüket megnyerték - házigazdaként december 29-én kaptak ki legutóbb -, a magyar együttes pedig sorozatban öt sikernél jár. Előbbi ezen a héten döntőbe jutott a dán bajnokságban, ami komoly előrelépés ahhoz képest, hogy tavaly csak negyedik volt, utóbbi pedig karnyújtásnyira került a magyar NB I harmadik helyezésétől.

    
Az EHF Kupa mostani idényében az Esbjerg még veretlen, 11 győzelem mellett egyszer döntetlent játszott, a Siófok mutatója 12 siker és két vereség. A 28 éves norvég Solberg-ikerpár tagjai sokáig klubtársak voltak, de most először egymás ellen játszanak: Sanna a dán csapat balszélsőjeként, Silje pedig a magyar együttes kapusaként szerepel a fináléban.
    

"Furcsa és különös érzés lesz a testvérem ellen játszani. Nagyon közel állunk egymáshoz, de ezen a két meccsen ellenfelek leszünk" - idézi az európai szövetség honlapja Sanna Solberget. Hozzátette, nagyon várja a mérkőzéseket, az esélyeket pedig egyenlőnek ítéli meg. "A Siófok nagyszerű csapat, sok tapasztalt játékos alkotja. Nem kétséges, hogy nehéz dolgunk lesz, de nekünk is erős csapatunk van" - vélekedett Sanna Solberg. A világ- és Európa-bajnok balszélső reményét fejezte ki, hogy az első mérkőzésen, hazai pályán képesek lesznek olyan előnyt szerezni, ami elég lehet jövő szombaton az idegenbeli visszavágón.
    

Az Esbjergnek összesen hét norvég légiósa van, közülük a legismertebb a kétszeres olimpiai, egyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok beálló, Marit Frafjord. Csapattársai közül Estavana Polman világ- és Európa-bajnokságon is volt már ezüst- és bronzérmes is a holland válogatottal, a világbajnoki ezüstérmes szerb irányító, Kristina Liscevic pedig korábban megfordult a Vác és a Kisvárda csapatában is.
    

A döntőbe jutással a Siófok KC eddigi legnagyobb sikerét érte el, az egyszeres dán bajnok és kupagyőztes Esbjerg viszont 2014-ben már szerepelt az EHF Kupa fináléjában, de kettős vereséggel alulmaradt az orosz Lada Toljattival szemben.


    A női EHF Kupa döntőjének programja:
    első mérkőzés:
    -------------
május 5., vasárnap: Team Esbjerg (dán)-Siófok KC 15.00


    visszavágó:
    -----------
május 11., péntek: Siófok KC-Team Esbjerg 20.30


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com