Idén június 27-én lesz a MOL Balaton-Átevezés

Idén június 27-én rendezik meg, immár kilencedik alkalommal az ország egyik legnagyobb szabadidős vízisporteseményét, a MOL Balaton-Átevezést, amelynek központja ezúttal is a Zamárdi Szabadstrandon lesz."Az elmúlt években a Balaton-Átevezés egy hatalmas közösségi esemény lett, ahol fiatalok és idősek, kezdő és haladó evezősök, hobbilapátolók és olimpikonok, tapasztalt vízitúrázók és kalandvágyó mozgáskedvelők, baráti társaságok, családok, vagy akár munkahelyi kollektívák egyaránt megfordulnak"- fogalmazott a szövetség honlapján Vida Gergely főszervező, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szervezési és marketing igazgatója.

"A célunk, hogy összekössük a mozgást a szórakozással. Úgy gondolom, erre a Balaton-Átevezés a legjobb lehetőség, pláne egy olyan impozáns helyszínen, mint Zamárdi. Nagy öröm számomra, hogy minden évben rengeteg olyan nevezőnk van, akik első alkalommal vállalkoznak egy ilyen kihívásra, ugyanakkor rendre találkozom ismerős, már rutinosnak mondható átevezőkkel is. Ebből is látszik, hogy ezt az életérzést, a vízen való szabadságot, a Balaton finom hullámait, a szikrázó napsütést és persze szemben a Tihanyi Apátság látványát nem lehet megunni."

A 2026-os átevezés névadó főszponzora a MOL-csoport lesz, amely közel harminc éve áll kapcsolatban az MKKSZ-el. Az indulók bármilyen emberi erővel hajtott vízi járművel (például kajakkal, kenuval, SUP-pal, outriggerrel, sárkányhajóval, gumicsónakkal) nekivághatnak a kihívásnak. A nyolckilométeres táv a Tihanyi Apátság felé elindulva veszi kezdetét, majd egy fordulót követően visszaérkezve a Szabadstrandra, a célkapun való áthaladással ér véget.

Nevezni szombaton 12 órától lehet a balatonatevezes.hu oldalon.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com