IFFHS: Messi zseniális formában a vb előtt

Az újabb rekordokat döntő Lionel Messi zseniális formában van a világbajnokság előtt - írta a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapját követő összefoglalójában  a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS.A BL legjobb 16 csapata közé továbblépő Paris Saint-Germain argentin ásza francia együttesének az izraeli Makkabi Haifa felett aratott 7-2-es kiütéses sikeréből két góllal és két gólpasszal vette ki a részét, amivel a sorozat legidősebbjeként, 35 évesen és 123 naposan állított fel új csúcsot. Ő maga korábban egyszer duplázott és adott két gólpasszt is BL-mérkőzésen: még az FC Barcelona játékosaként, a Lyon elleni 5-1-es győzelem alkalmával 2019. március 13-án.
    

Az IFFHS kimutatása szerint Messi jelenleg 23-22-re vezet örök vetélytársával, a portugál Cristiano Ronaldóval szemben a 16-oson kívülről szerzett BL-gólok tekintetében, s az argentin lett az első olyan játékos a top öt európai bajnokságot tekintve, aki ebben a szezonban valamennyi fellépést figyelembe véve 10 alkalommal talált be és 10 gólpasszt adott.
    

A statisztikai összegzésben szerepel az is, hogy Messi beérte a futballtörténelem egy másik, már nem aktív élő legendáját, a brazil Pelét, aki a sportág kanadai táblázatán eddig egyedüliként állt az élen 1127 ponttal (762 gól+365 gólpassz). A PSG sztárja kedd este szintén eljutott 1127-ig, immár 784 gólja mellett 343 gólpasszt jegyezve.
    

A keddi BL-napot értékelve az IFFHS kiemelte, hogy a címvédő Real Madrid valamennyi sorozatot figyelembe véve 17 veretlenül megvívott meccs után kapott ki először, szériájának a három magyar válogatott játékost is foglalkoztató német RB Leipzig vetett véget, 3-2-re legyűrve a spanyol királyi gárdát a lipcsei találkozón. A madridi csapat 22 egymást követő mérkőzését tekintve április vége óta most először kapott egynél több gólt hivatalos találkozón.
    

A horvát Dinamo Zagrebet 4-0-ra legyőző AC Milan 2005. november 23. óta először volt négy gólra képes idegenbeli Bajnokok Ligája-mérkőzésen, míg a dán FC Köbenhavn, amely 3-0-ra maradt alul Sevillában, azzal tűnt ki a játéknap csapatai közül, hogy spanyolországi fellépésén hat tinédzsert is szerepeltetett, amire még nem volt példa a BL történetében. A koppenhágaiaknál szereplő legfiatalabb futballista, Roony Bardghji 16 esztendősen és 344 naposan lépett pályára, ő a Bajnokok Ligája történetének 19. játékosa, aki 17 év alattiként debütált.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com