Indul az Androni Giocattoli-Sidermec is

Az Androni Giocattoli-Sidermec csapata is indul a május közepén sorra kerülő Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.A szervezők csütörtöki hírlevelükben úgy jellemzik az istálló versenyzőit, mint az elmúlt három év főszereplőit. Az olasz Pro Team 2018-ban Manuel Belletti révén szakaszgyőzelmet aratott, megszerezte az összetett első helyét és a pontverseny zöld trikóját.

Egy évvel később ismét Belletti remekelt, Esztergomban szakaszt nyert, és végül ismét elvitte a gyorsasági pontverseny első helyét. Az Androni 2020-ban is rajthoz állt a magyar körversenyen, soraiban először egy magyar bringással, Pelikán Jánossal. A csapatból akkor az olasz Luca Pacioni szerepelt a legjobban, a hajdúszoboszlói befutónál harmadik lett, a pontversenyben pedig a hatodik helyen zárt.

    
Gianni Savio irányításával a csapat rendszeres résztvevője a Giro d'Italiának (1996 óta huszonegy alkalommal lehetett ott a rajtnál), amelyen eddig tizenöt szakaszgyőzelmet szerzett és három hegyi pontversenyt is nyert. Az olasz klubnál nagy volt a mozgás, a tavalyi csonka szezon után összesen kilencen távoztak, négyen is - köztük a Tour de Hongrie-győztes Manuel Belletti - Dina Márton és Fetter Erik klubjában, az Eolo-Kometában folytatják a pályafutásukat. Érkezőkben sincs hiány, nyolc új kerékpáros kap helyet az együttesben, köztük a szlovén Ziga Jerman, aki 2017-ben megnyerte a Tour de Hongrie siófoki befutóját. A 42. Tour de Hongrie-ra május 12. és 16. között kerül sor.
     

    A 2021-es Tour de Hongrie eddig bejelentett csapatai:
TREK-Segafredo (amerikai), World Team
Team BikeExchange (ausztrál), World Team
Team Jumbo-Visma (holland), World Team
Israel Start-Up Nation (izraeli), World Team
Asztana-Premier Tech (kazah), World Team
EOLO-Kometa (olasz), Pro Team
Team Novo Nordisk (amerikai), Pro Team
Androni Giocattoli-Sidermec (olasz), Pro Team
Mazowsze Serce Polski (lengyel), Continental Team


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com