Ismét a Buducnost a Győr ellenfele az elődöntőben

A montenegrói Buducnost Podgorica csapatával játszik a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében.Mivel a május első hétvégéjén Budapesten sorra kerülő négyes döntőbe ugyanaz a négy csapat került, mint tavaly, a másik ágon a macedón Vardar Szkopje és a címvédő román CSM Bucuresti találkozik, vagyis megismétlődnek az egy évvel ezelőtti párharcok - derült ki a keddi, budapesti sorsoláson. "Nem tervezgettünk a sorsolás előtt, és mivel meg szeretnénk nyerni a négyes döntőt, mindenkit le kell győznünk, akivel találkozunk" - nyilatkozta a sorsolás után Görbicz Anita, az előző idényben BL-ezüstérmes győriek csapatkapitánya.

A Győr tavaly 21-20-ra legyőzte a Buducnost együttesét az elődöntőben, majd hosszabbítást követően hétméteresekkel elveszítette a finálét a bukarestiekkel szemben. A magyar és a montenegrói csapat eddig 16 alkalommal találkozott egymással, négy döntetlen mellett kilencszer a Győr, háromszor a Buducnost győzött. A 2014-es döntőben a Győr 27-21-re diadalmaskodott.


A győriek 2007 óta csak egyszer, tavalyelőtt nem szerepeltek a négy között, ahol idén tizedik alkalommal lesznek érdekeltek. Pálinger Katalin a magyar szövetség alelnökeként örömét fejezte ki, amiért a szerződéshosszabbításnak köszönhetően idén is - immár sorozatban negyedszer - a magyar főváros láthatja vendégül a kontinens legjobb csapatait. Hozzátette, még a tavalyinál is látványosabb kísérőprogramokkal készülnek, hogy hasonlóan remek hangulatot biztosítsanak a mérkőzések előtt és között is a szurkolók számára a Papp László Budapest Sportarénában.


David Szlezak, az EHF Marketing ügyvezető igazgatója emlékeztetett, hogy a Vardar és a Győr a mostani idényben szinte végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, a Buducnost és a CSM Bucuresti produkciója pedig jelentősen javult az elmúlt hetekben, ezért rendkívül szoros meccsek várhatók.


    A budapesti négyes döntő programja:
    ----------------------------------
    május 6., szombat, elődöntők:
Buducnost Podgorica (montenegrói)-Győri Audi ETO KC
CSM Bucuresti (román)-Vardar Szkopje (macedón)
    A kezdési időpontok 15.15 és 17.45, de hogy melyik párharc lesz előbb, az csak később derül ki.


    május 7., vasárnap, helyosztók:
a 3. helyért 15.15
döntő 17.45


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com