Ivkovics Sztojan: új korszaknak kell kezdődnie

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány szerint új korszaknak kell kezdődnie a magyar férfi kosárlabda-válogatott számára, amely szerdán három vereséggel zárta a lengyelországi Gliwicében zajló olimpiai előselejtező tornát, így nem jutott tovább a csoportjából, és lemarad a párizsi játékokról."A torna és az egész nyár egy kicsit különös volt nekünk" - nyilatkozott a szakvezető az M1 aktuális csatornának. "Az első meccsre koncentráltunk, mert tudtuk, hogy ha nyerünk, akkor van még sanszunk. Egylabdás meccs volt, elment, innentől már a jövőt is szem előtt tartva építkeztünk, két 19 éves gyerek is pályára lépett. Szomorú, hogy így zártuk a tornát, de én realista vagyok, előtte is tudtam, hogy az olimpia messze van tőlünk, és a februári Európa-bajnoki selejtező a fontos."
    

A kapitány kiemelte, a fenti okokból engedett el több embert, nem a legjobb csapattal mentek Lengyelországba, ami lehet, hogy az ő hibája, és más másként csinálta volna. "Befektetés és fájdalom nélkül nem lesz jövő. Négy nap alatt három meccset játszott a kilenc tapasztalt játékos és a három fiatal, ez a terhelés nem ennek a csapatnak való" - fejtette ki, majd rátért a lehetséges kilátásokra.
    

"Velem a válogatott nem tud tovább haladni egy magasabb szintre. Ahogy korábban mondtam, most már az Európa-bajnoki részvétel a minimum, a világbajnoksághoz szerencse is kell, az olimpia viszont nagyon messze van tőlünk. Át kell gondolni mindenkinek a helyzetet. Minden rendben van, de új korszaknak kell kezdődnie, hogy ne az Eb legyen a maximum a magyar kosárlabdának" - közölte a kapitány. A válogatott következő megméretése a 2025-ös Európa-bajnokság selejtezősorozata lesz, amelyet Izlandon kezd meg február 22-én.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com