Izraelben versenyez az ex-iráni világbajnok

Tatamira lép a héten a tel-avivi Grand Slam-viadalon Szaid Mollaej, Irán világbajnok cselgáncsozója, aki tavaly óta mongol színekben versenyez.A 29 éves dzsúdós 2019-ben döntött úgy, hogy elhagyja hazáját, miután az iszlám ország sportvezetése a családja fenyegetésével kényszerítette arra, hogy szándékosan elveszítsen mérkőzéseket, nehogy az izraeli Szagi Mukival kelljen megmérkőznie. Iráni sportolóknak ugyanis tilos izraeliekkel versenyezniük.

    
Mollaejnek a 2019-es, tokiói világbajnokságon címvédőként a negyeddöntő után a bronzmeccset is el kellett veszítenie, hogy a dobogón se állhasson együtt az izraelivel. Muki akkor világbajnok lett, de sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy nagy riválisával, Mollaejjel nem küzdhetett meg. Az iráni sportoló a történtek után Németországban kért menedéket, majd a menekültstátuszt a Mongóliától kapott állampolgárságra cserélte, amit tavaly a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is elismert. Így elhárult annak akadálya, hogy az azóta közeli barátságot kötő két sportoló egymás ellen is összemérhesse erejét Izraelben.
    

Az olimpiai kvalifikációs tel-avivi Grand Slam-versenyre érkezett Mollaej - a judoinfo.hu szaklap tájékoztatása szerint - azt mondta, örül annak, hogy Izraelben lehet, biztonságban érzi magát, és eljött az ideje a versenyzésnek. Szagi Muki pedig arról beszélt, hogy örömmel megküzd az ex-iránival. "Ez még közelebb hozhatja Iránt Izraelhez, és egyszerűen megmutatja, hogy a sport miként képes összehozni az embereket és átlépni a határokat" - mondta a világbajnok izraeli dzsúdós.
    

A csütörtöktől szombatig tartó viadalon magyar részről 13 cselgáncsozó lép tatamira Szegedi Dániel (66 kg), Pupp Réka (52), Karakas Hedvig (57), Szabó Frigyes (73), Ungvári Attila (81), Tóth Benedek (81), Gercsák Szabina (70), Tóth Krisztián (90), Gőz Roland (90), Cirjenics Miklós (100), Vég Zsombor (100), Sipőcz Richárd (+100) és Szigetvári Mercédesz (+78) személyében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com