Izraeli, azeri és macedón ellenfelet kaptak a magyarok

A Ferencváros az izraeli Makkabi Tel-Aviv, az Újpest FC az azeri Neftci, míg a Budapest Honvéd a macedón Rabotnicki együttesét kapta ellenfélül a labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében. A szerdai sorsoláson egyik magyar gárda sem volt kiemelt.Az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában tartott eseményen az is kiderült, hogy a kispesti és ferencvárosi csapat hazai pályán, míg az újpesti idegenben kezd július 12-én. A visszavágókat egy héttel később rendezik. Az erőviszonyok alapján a legnehezebb dolga az NB I-ben ezüstérmes Ferencvárosnak lesz, ugyanis az izraeli bajnokságban második Makkabi Tel-Aviv az elmúlt három idényben egyszer a Bajnokok Ligája, kétszer pedig az Európa Liga csoportkörében szerepelt. A tel-avivi gárda eddig egyszer találkozott magyar klubbal, öt éve kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel búcsúztatta a Győri ETO-t a BL-selejtezőben.

    
A kupagyőztes lila-fehérek olyan riválist kaptak, amely hat éve még a Bajnokok Ligája csoportkörében három döntetlent ért el, ugyanakkor öt éve nem jutott ki a nemzetközi porondra. A bakui Neftci még sosem találkozott magyar klubbal, s ezúttal bajnoki bronzérmesként vívta ki az EL-szereplés jogát. A riválisok közül a legkevésbé jelentős nemzetközi eredményekkel a bajnoki negyedik kispestiek ellenfele, a macedón pontvadászatban bronzérmes Rabotnicki rendelkezik, amely még egyik sorozatban sem jutott el a csoportkörig.


Ugyanakkor a magyarok számára fájó emlék, hogy 2006-ban 5-2-es összesítéssel búcsúztatta a Debrecent a BL-selejtezőben. A főtáblára kerüléshez négy párharcot kellene nyernie mindhárom fővárosi csapatnak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com