Janics Natasa nem magyar - nem szerb - hanem bulgár színekben indul!?

Janics Natasa valóban bulgár színekben indul a jövőben?


Van még ember ezen a földön aki elhisz még valamit ezeknek a szóbeszédeknek? Hiszen Janics Natasa már-már egy bulvárhős VV villa lakó életét megszégyenítő pletykaáradatra adott okot.

Janics Natasa tény, hogy egy remek sportoló, de az elmúlt hetek mellébeszéléseivel oda jutott, hogy sem a szerb sem a magyar csapat nem tart már igényt az világ és olimpiai bajnokunkra.



Hazugnak nevezte a magyar edzőjét, majd pénzt követelt a férjének, merthogy szerinte ő volt az edzője, de ennek nincsenek írásos nyomai, majd közölte, hogy a férjével egy visszautasíthatatlan ajánlatot kaptak szerbiában, később erről kiderült, hogy senki nem adott nekik ajánlatot sem, nem, hogy visszautasíthatatlant!

Most pedig, hogy Natasa nem kell a szerbeknek és nem kell a magyaroknak sem, úgy döntött, hogy Bulgária színeiben folytatja a pályafutását, melyre egyébként van is lehetősége, mert a férje Bulgár állampolgár.

Ettől függetlenül még azt is lehet hallani, hogy reménykedik a szerbekben, hogy kifizetik az érte járó pénzt.

Csonka Gábor, a háromszoros olimpiai bajnok Douchev-Janics Natasa menedzsere ezt nyilatkozta:
Az országváltás mellett döntött kajakos nem akar két évet kihagyni, így vár arra, hogy a szerbek ki tudják-e fizetni a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) által meghatározott 150 ezer eurót vagy pedig „menekülő útnak" ott marad neki Bulgária a férje jogán. Janics vérében van, hogy sportoljon, versenyezzen, kajakozzon, győzzön, ezek az ő lételemei, és éppen ezért nem akar kényszerszünetet tartani.

„A magyar szövetség jövő szerdáig vár a pénzre, ha addig nem kapja meg, akkor elvileg Janics a következő két idényben nem szerepelhetne szerb színekben" - mondta a menedzser. Hozzátette: a szerbek fenntartással fogadták, hogy felkészülési hozzájárulásként 150 ezer eurót, közel 42 millió forintot kellene fizetniük egy olyan sportolóért, aki szerb állampolgár. Ezért a Nemzetközi és az Európai Kajak-Kenu Szövetséghez fordultak.

Baráth Etele így látja a dolgokat:
A 30 éves Douchev-Janics szeptember 27-én jelezte az MKKSZ-nek, hogy Szerbiában akarja folytatni a pályafutását, mert férje állást kapott a Szerb Olimpiai Bizottságtól, és szeretnék egyben tartani a családot. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta: nem a szerbek kezdeményezték Douchev-Janics hazaköltözését, a férjének állása volt Szegeden, és a magyar szövetség mindent megtett azért, hogy itt maradjon, de a versenyző nem fogadta el a feltételeket. „Alaposan körbejártuk ezt a témát, körülbelül száz emberrel konzultáltunk, és a nagy többség azt mondta, hogy ne engedjük el a versenyzőt csak úgy. Merem állítani, hogy Natasa az idén a legjobban támogatott magyar olimpikon volt, ezért nem érzem jogtalannak, hogy felkészülési hozzájárulást kérünk" - fogalmazott még a szerdai elnökségi ülést követően Baráth Etele hangsúlyozva, hogy a nemzetközi szövetség jövő szerdáig kéri a Douchev-Janics esetleges távozásával kapcsolatos döntésüket, ezért ez a határidő.

Az újvidéki Magyar Szó szerint:
„Nem hivatalosan úgy tudjuk, van arra lehetőség, hogy Andrian Douchev szerb állampolgár legyen. Ennek pedig az lenne a célja, hogy a felesége a következő év elejétől gond nélkül indulhatna a nemzetközi versenyeken a szerb válogatott színeiben..."

Kérdés, hogy miért volt szükség ennyi mellébeszélésre a remek sportolónő életében???

Hozzászólások

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

http://ujhazak.com