Jászapáti Petra: hatvan-hetven évig használnám az egészséges térdem

Elfogadta Jászapáti Petra olimpiai bronzérmes rövidpályás gyorskorcsolyázó, hogy a februári téli olimpián nem versenyezhet, sőt számára most az a legfontosabb, hogy műtétje után a térdét még hatvan-hetven évig egészségesen használhassa.Márciusban vállsérülése miatt hagyta ki a pekingi világbajnokságot, amely után visszatért ugyan, de egy nyári sprintedzésen elülső keresztszalag-szakadást szenvedett. Bár az operáció óta eltelt három hónap, az idén 500 méteres távon Európa-bajnok versenyző rehabilitációja a felénél sem tart.

"A teljes felépülési idő kilenc, de inkább tizenkét hónap" – kezdte a 26 éves Jászapáti az M1 aktuális csatornának nyilatkozva. - "Nagyon megviselt, hogy lemaradok a téli olimpiáról, de sokan segítettek feldolgozni ezt a traumát. Kicsit jobban éreztem magam, amikor néztem a televízióban a világkupát, ugyanakkor fájt is, mert ez kvalifikációs lehetőség volt az ötkarikás játékokra."

Hozzátette, a gyógyulási és biológiai folyamatok nem gyorsíthatók fel, de már annak is örül, hogy egyre jobban hajlik a műtött térde.

"Jó lenne, ha a lehető legjobban sikerülne a rehabilitációm. Vannak nehezebb reggelek, ilyenkor emlékeztetnem kell magam, hogy türelmesnek kell lennem, mert nagyon hosszú a felépülési folyamat, hogy a végén egészséges térdem legyen, amit még hatvan-hetven évig használhatok" - mondta.

A februári milánó-cortinai olimpiát tehát a világbajnoki ezüstéremmel is rendelkező versenyző nélkül rendezik meg, de az interjúban szóba került a gyógyulás utáni időszak is.

"Minden olimpiai sportoló négyéves ciklusokban gondolkodik, az enyém majd márciusban ér véget. Nem volt még hozzá erőm, hogy távolabbra koncentráljak, mert a legfontosabb, hogy jól sikerüljön a rehabilitációm."

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com