Javier Sabaté szerint nincs gyenge pontja a Szegednek

Javier Sabaté, a lengyel Wisla Plock vezetőedzője, korábbi magyar szövetségi kapitány úgy fogalmazott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának hétvégi, első mérkőzései előtt, hogy nincs gyenge pontja ellenfelüknek, a Szeged csapatának."A legjobb magyar csapatról van szó, amely ebben a szezonban komplett, vagyis nincs gyenge pontja, és a négyes döntőbe jutás a célja. Mindent meg fogunk tenni, hogy megakadályozzuk ezt" - idézi a Wisla Plock honlapja a spanyol szakvezetőt. A párharc tétje a negyeddöntőbe jutás, az első meccset vasárnap 16 órától rendezik Plockban.

    
Javier Sabaté a honfitársa, Carlos Ortega másodedzőjeként 2012-ben érkezett a Telekom Veszprémhez, ahol 2015-től két idényen keresztül vezetőedzőként dolgozott. Irányításával a csapat a Bajnokok Ligájában előbb második, majd harmadik lett, a SEHA Ligában egy arany- és egy ezüstérmet nyert, a bajnokságot és a Magyar Kupát pedig mindkét szezonban megnyerte.
    

A magyar válogatottat 2016 és 2017 között bő egy évig irányította szövetségi kapitányként. Ebben az időszakban a nemzeti együttes kijutott a franciaországi világbajnokságra - ahol az olimpiai bajnok Dánia búcsúztatásával a negyeddöntőig jutott -, majd a horvátországi Európa-bajnokságra is. Sabaté emlékeztetett: a szegedi klubnál hatéves tervben gondolkodnak, amelynek végén a BL-győzelem a cél, és öt esztendő elteltével remekül haladnak, tavaly bajnokok lettek, idén pedig kétszer is legyőzték a nagy rivális veszprémieket.
   

"Nagy előnyük, hogy kizárólag minőségi játékosaik vannak, és rendkívül tudatosan felépített csapatról van szó" - tette hozzá. A Szeged és a Wisla Plock legutóbb tavaly augusztusban felkészülési mérkőzésen találkozott: Kaliszban a lengyelek győztek 29-27-re. A magyar csapat 2017 decembere óta veretlen hazai pályán a BL-ben, legutóbb éppen a Plock tudta legyőzni saját otthonában.
    

A Veszprém, a Balatonfüred és a Tatabánya korábbi kapusa, Borbély Ádám pályára léphet lengyel színekben vasárnap, az egykori veszprémi beálló, a horvát Renato Sulic viszont eltiltás miatt hiányozni fog. "Biztos vagyok benne, hogy ellenfelünk nagyon készül, hogy meglepetést szerezzen. Nem lesz könnyű a párharc, de nyerni utazunk Plockba. Bizonyítottuk már, hogy tudunk ellenük idegenben is győzni" - idézi a MOL-Pick Szeged honlapja Bánhidi Bencét.
    

A válogatott beálló úgy vélekedett, a védekezésük egyre hatékonyabb, nem lehet rá panasz, támadásban viszont jobban kell összpontosítaniuk. Meglátása szerint mindent tudnak majd a lengyelekről, mert Juan Carlos Pastor vezetőedző alaposan felkészíti őket. A horvát kapus Marin Sego szerint elképesztően nehéz meccsek várnak rájuk, mert a lengyeleknek minden posztra vannak jó játékosaik, de csapatként igazán jók.
    

A Szegedhez hasonlóan a Veszprém is a második helyen zárta a csoportkört, így idegenben kezdi párharcát az alsó ágról érkezett ellenféllel, a portugál Sporting CP-vel szemben. A lisszaboniak házi gólkirálya a BL-ben a spanyol balátlövő Carlos Ruesga, aki 2013 és 2015 között éppen a Veszprémet erősítette. Nagy László, a veszprémiek csapatkapitánya vasárnap 18 órától pályafutása 250. európai kupamérkőzését játssza, a magyar együttes színeiben pedig a századikat. Az EHF Kupában 1997-ben, a BL-ben három évvel később mutatkozott be, előbbiből egy arany- és egy ezüstérme, utóbbiból pedig két arany- és négy ezüstérme van.
   

"El kell felejtenünk a Szeged elleni kisiklást, és csak arra szabad összpontosítanunk, hogy kijavítsuk a hibákat, és olyan formát mutassunk, mint korábban a Bajnokok Ligájában" - nyilatkozta a BL honlapján. Hozzátette, a Sporting CP története során először jutott a legjobb 14 közé a BL-ben, ezért biztosan rendkívül motivált lesz, ahogyan a veszprémiek is, akik tavaly éppen ebben a fázisban esetek ki a dán Skjern HB együttesével szemben.
    

A visszavágókat jövő hétvégén rendezik. Az európai szövetség legutóbbi erősorrendjét a Paris Saint-Germain vezeti, a Barcelona a második, a Szeged a harmadik, a BL-ben november óta veretlen Veszprém pedig a negyedik helyen áll. Az EHF Kupa csoportkörének ötödik fordulójában a Tatabánya szombat este a listavezető horvát RK Nexe vendége lesz, és bravúros győzelme esetén biztosítaná a negyeddöntőbe jutást. A Balatonfüred - amely már nem juthat tovább - vasárnap délután a spanyol BM Logrono La Rioja együttesét fogadja Veszprémben.


    A magyar férficsapatok hétvégi programja:
    szombat:
    -------
    EHF Kupa, csoportkör, 5. forduló, B csoport:
RK Nexe (horvát)-Grundfos Tatabanya KC, Nekcse (Nasice) 19.30
    Az állás: 1. RK Nexe 6 pont, 2. Tatabánya 5, 3. Hannover-Burgdorf (német) 3, 4. Eurofarm Rabotnik (macedón) 2


    vasárnap:
    --------
    Bajnokok Ligája, a negyeddöntőbe jutásért, első mérkőzések:
Orlen Wisla Plock (lengyel) - MOL-Pick Szeged 16.00
Sporting CP (portugál)-Telekom Veszprém 18.00
    EHF Kupa, csoportkör, 5. forduló, A csoport:
Balatonfüredi KSE-BM Logrono La Rioja (spanyol), Veszprém 14.00
    Az állás: 1. Füchse Berlin (német) 8 pont, 2. Saint-Raphaël Var HB (francia) 6, 3. BM Logrono La Rioja 2, 4. Balatonfüred 0


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com