Javítani akar budapesti helyezésén a szinkronkorcsolya-csapat

Az M4 Sport szerdai Sportreggeli adásában Sárközi Bettina, a Team Passion edzője, valamint a csapat két szinkronkorcsolyázója, Mórucz Babett és Szánti Ágnes bemutatták az április 7-8. között Colorado Springsben sorra kerülő világbajnokság "látványelemeit", a rövid programhoz készült klasszikus kék ruhát, valamint a keleties hangulatú, sárga kűrruhát, és elmondták, hogy a ruhák egy szezonra készülnek, a mostani kollekciót január közepe óta használják a versenyeken.

Sárközi Bettina elmondta, hogy a Team Passion a budapesti vb-n a 15. helyezéssel már egy határt átlépett, jobb csoportba került, és idén szeretnének még előrébb kerülni. "A következő határ a tizedik hely lenne" - tette hozzá az edző, aki jelezte, hogy a formáció a tavalyi vb-n a 11. lett az országok között, ugyanis az első öt helyezett két csapatot indíthat. A csapat az idei szezonban négy nemzetközi versenyen szerepelt: Salzburgban, Zágrábban, Milánóban és Budapesten, és kétszer, Zágrábban és a Budapest Cup-on is a harmadik helyen végzett.



Elhangzott, hogy tavaly óta technikailag, korcsolyázó tudásban és előadásban is fejlődtek a versenyzők, köszönhetően annak, hogy többet vannak jégen, hétfőtől péntekig mindennap van jeges edzésük, amit száraz edzés egészít ki, a hétvégék a pihenésé, illetve a versenyzésé. A formációt pszichológus is segíti, ugyanis a tagok iskolába járnak, illetve dolgoznak, ezért nagy jelentőségű a mentális felkészítés, amely az esti edzésre kiragadja a lányokat a hétköznapi teendőkből, és segít összehangolni a húsz-huszonegy korcsolyázó munkáját, hogy senki se "lógjon ki" a sorból.

A versenyzők elmondták, hogy sokat tanultak Dohány Andrea koreográfustól, aki új elemeket építette be a programokba, egyébként pedig az első számú svéd csapat edzőjeként hatszor nyert világbajnokságot.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com