Jégkorong MOL Liga

A miskolciak a nyolc között nagy csatában, 4-3-as összesítéssel búcsúztatták a Ferencvárost, míg az elődöntőben 4-1-re győzték le az Újpestet. A fővárosiak előbb a Fehérvári Titánokat múlták felül 4-1-re, majd a négy között szintén 4-1-es sikert arattak a Debrecen felett.

A tavalyi döntős párharc mind a négy összecsapását a borsodiak nyerték, míg a mostani idény alapszakaszában a másodikként zárt MAC háromszor győzött négy mérkőzésből.



Az első, keddi találkozót hazai pályán játszó DVTK Jegesmedvék egymást követően harmadszor nyerheti meg a sorozatot, a MAC - amely az előző szezonban indult először a MOL Ligában - első trófeájáért hajt.
A magyar bajnoki címért is zajló döntő - amelynek minden mérkőzését élőben közvetíti az M4 Sport - az egyik fél negyedik sikeréig tart.

A MOL Liga döntőjének programja:
    
március 14., kedd:
DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest, Miskolci Jégcsarnok 17.00
március 16., csütörtök:
MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék, Tüskecsarnok 19.45
március 18., szombat:
DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest, Miskolci Jégcsarnok 19.00
március 20., hétfő:
MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék, Tüskecsarnok 18.00
március 22., szerda:
DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest, Miskolci Jégcsarnok 17.00 (ha szükséges)
március 24., péntek:
MAC Budapest-DVTK Jegesmedvék, Tüskecsarnok 18.00 (ha szükséges)
március 26., vasárnap:
DVTK Jegesmedvék-MAC Budapest, Miskolci Jégcsarnok 18.00 (ha szükséges)

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com