Jelentős erősítést tervez az Európa Ligára az FTC edzője

Megerősített kerettel akar nekivágni az Európa Liga küzdelmeinek Thomas Doll, a friss Magyar Kupa-győztes Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője.

A 49 éves német szakember a hirado.hu-nak elmondta: rendszeresen egyeztet a klubvezetéssel, hogy a nemrég megszerzett Leandrón kívül kiket igazoljanak le a következő szezonra. Doll fejében vannak konkrét nevek is, ezeket azonban egyelőre nem áll módjában közölni. Annyit elárult, hogy "minden területre, azaz a védelembe, a középpályára és támadó szekcióba is" keresnek játékosokat.

thomas doll

Kiemelte: csapata ugyan remek formában van, 2015-ben nem kapott még ki tétmeccsen, de az európai kupaporondhoz ez nem feltétlenül elég.

"Vannak ugyan tehetséges fiataljaink, de nekik még egy kis időre van szükségük, hogy egyszer majd helyettesíthessék Hajnal Tamást vagy Gera Zoltánt" - mondta Doll. Hozzátette: kreatív játékosok kellenek, továbbá az is elképzelhető, hogy Pavlovic visszamegy a Werder Bremenhez, hiszen ő kölcsönben van a Ferencvárosnál.

A német szakvezető kiemelte azt is, hogy az igazolásoknál figyelembe kell majd venniük a magyar szövetség (MLSZ) új rendelkezését is, mely szerint a nemzetközi kupákban szereplő csapatok keretében nem szerepelhet tíznél több idegenlégiós, a pályán pedig legfeljebb öt külföldi lehet, amennyiben a klub igényt tart az MLSZ plusz támogatására.

Thomas Doll szerint, ha az együttes jó formában van és senki sem sérült, akkor van esélyük túljutni az Európa Liga selejtezőjén. Úgy véli, a csapat sikerességében legalább 40 százalék szerepe van a biztos anyagi háttérnek.
"A legfontosabb, hogy legyen lehetőséged igazolni. A játékos a másik klubhoz megy, ha ott ezer euróval többet kap" - fogalmazott.

Az edzésmunka és a játékoskeret mellett a szerencse is nagyon sokat számít Doll szerint, és szintén fontos a játékosok mentális állapota.

A szezon legjobb játékosának választott Gera Zoltánról a vezetőedző úgy nyilatkozott, hogy nemcsak a pályán vezéregyéniség, hanem azon kívül is egyfajta egyensúlyt nyújt a csapatnak. Társai tisztelik őt, mint ahogy ő is tisztel mindenkit, még a fiatal játékosokat is. Mivel azonban Gera már 36 éves, nem szabad ugyanannyira terhelni, mint a fiatalokat, neki kicsivel hosszabb regenerálódásra van szüksége.

Néha például plusz pihenőnapokat kap, hogy a családjával lehessen, esetleg egy-egy kupameccsen nem kell játszania, hogy a hétvégére újra friss legyen.

Doll szeretne jövőre néhány fiatal játékost is beépíteni a nagycsapatba. Közülük Nagy Dominikot, Nagy Ádámot és Haris Attilát emelte ki.

A nyári szünet Doll megítélése szerint kevés az ideális felkészülésre. Úgy véli, három-négy hét pihenésre lenne szükség a jövő hétvégi szezonzárás után, de ez most nem lehetséges. Június 11-én akarták kezdeni a felkészülést, de úgy döntöttek - mivel megbízik a játékosaiban -, adnak nekik pár nap pluszpihenőt, így csak június 14-én találkoznak. Viszont mindenki házi feladattal megy vakációra, az edzéstervben le lesz írva, hogy mit kell csinálniuk, amíg távol vannak.

A vezetőedző szerint minderre azért van szükség, mert csak néhány hetük van, és nem akarja még egyszer olyan állapotban látni a csapatát, mint egy évvel ezelőtt. Emlékeztetett: hét-nyolc új játékos érkezett tavaly, akiket nehéz volt beépíteni. A bajnokságot is rosszul kezdték, négy vereséggel a 6-7. helyen álltak.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com