Jobb helyzetben a Paks, mint egy évvel ezelőtt

Bár a Paksi FC helyzete a hazai döntetlen után nem kedvező a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágója előtt a román CFR Cluj ellen, de mégis sokkal jobb mint egy évvel ezelőtt.Tavaly ugyancsak a román kupagyőztessel találkoztak a zöld-fehérek, de akkor az első felvonáson mutatott idény eleji forma négygólos vereséghez vezetett, így tulajdonképpen esélytelenül várták a visszavágót a másodosztályú Corvinul Hunedoara, amely végül 4-2-es összesítéssel ment tovább.

Bár a játék ezúttal sem volt jó, a Paksra jellemző hatékony támadó játéknak nyoma sem volt, egyértelmű mezőnyfölényben futballozott a kolozsvári rivális, azonban Bognár György vezetőedző együttese a szervezett védekezésével elérte alapvető célját, mert a 0-0-val reális esély maradt a továbbjutás kiharcolására.

A magyar kupagyőztes 63 éves trénere szerint csapata a jelenlegi állapotában kihozta magából a maximumot, mert annak ellenére nem került hátrányba, hogy pörgősebben, labdabiztosabban játszott az ellenfél, amely ráadásul az első félidőben az egyéni párharcok 75-80 százalékát megnyerte. A visszavágót illetően úgy fogalmazott, sokat nyertek azzal, hogy már van egy tétmérkőzés a tanítványai lábában, ami nagyon sokat számít ennyire az idény elején.

Bognár hozzátette, arra számít, hogy a második felvonáson már több helyzetet sikerül kidolgozni, ami amúgy is jellemző a csapatára. Az jó hírt jelent számára, hogy az első találkozón kényszerűségből lecserélt két játékosnak, Lenzsér Bencének és Vas Gábornak sem súlyos a sérülése.

Amíg a Paks továbbra is meccshiánnyal küzd, mivel a magyar élvonal még nem kezdődött el, addig a CFR Cluj az FCSB ellen 2-1-re elvesztett Szuperkupa-döntő után 2-1-es győzelemmel rajtolt a román bajnokságban az Unirea Slobozia ellen. A felkészülésben tehát előrébb járó CFR mellett szól a tapasztalat is, mivel rendszeres szereplője a nemzetközi kupasorozatoknak, a 2010-es években háromszor a Bajnokok Ligája csoportkörében volt érdekelt, míg az előző hat idényben kétszer-kétszer az Európa-liga és a Konferencia-liga főtábláján bizonyított, de éppen az elmúlt két évben nem sikerült főtáblára jutnia.

A Paks ezzel szemben mindössze harmadjára méreti meg magát a nemzetközi színtéren: 14 éve ugyanebben a sorozatban két kört is ment, tavaly pedig a búcsúját követően a harmadik számú sorozatban javított két továbbjutással, de a Konferencia-liga főtáblájának küszöbén végül elbukott a cseh Mlada Boleslav ellen.

A visszavágó, melyet az M4 Sport élőben közvetít, 19 órakor a ciprusi Kiriakosz Atanasziu sípjelére kezdődik. A továbbjutóra a svájci Lugano vár a következő körben, míg a párharc vesztese a Konferencia-ligába átkerülve a szlovén Mariborral méri össze a tudását.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

http://ujhazak.com