Jöhet a kieséses rendszerű lebonyolítás az öttusában

Új lebonyolítási forma teszteléséről, illetve bevezetéséről döntött a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) végrehajtó bizottsága a hétvégi ülésén.A testület a reform kidolgozására felállított két munkacsoport javaslatait vette alapul. A leglényegesebb újítás az, hogy a jövőben - egyelőre nincs kidolgozott menetrend - a versenyek a körvívás után kieséses rendszerben zajlanak majd. Az ötlet részleteinek a kimunkálására három-négy tesztversenyt szeretnének még az idén ilyen formában megrendezni.

    
Az már eldőlt, hogy a 2022-es, dakari nyári ifjúsági olimpián az új  formátumot alkalmazzák a négytusaversenyen, és az a terv, hogy a 2024-es játékon is így versenyeznének az öttusázók. Gallai István, a hazai szövetség főtitkára az MTI-nek elmondta, a körvívást a kieséses szakasz előtti napon lebonyolítanák, majd a mezőnyből kettő, három vagy négy csoportot alakítanának ki. A versenyzők csoportonként teljesítenék a rövidített lovaspályát, leúsznák a 200 métert, bónuszvívás keretében lépnének pástra és a szokásos 800 méteresnél rövidebb pályán fejeznék be a versenyt a lézerlövészetes futással. A továbbjutók másnap elődöntőben versenyeznének, végül a döntőben dőlne el az érmek és a legelőkelőbb helyezések sorsa.
   

"A UIPM edzőbizottsága úgy foglalt állást, hogy amennyiben mindenképpen szükséges a változtatás, megvalósítható, de lépcsőzetesen, a fokozatosságot betartva kell bevezetni az újításokat" - tette hozzá. A munkacsoportok javaslatait a szövetségek képviselői másfél hete, Frankfurtban vitatták meg, ezután került sor a vb-ülésre Lausanne-ban, az Olimpia Házában, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság székhelyén.


A megbeszélésen részt vett Thomas Bach NOB-elnök, Juan Antonio Samaranch alelnök, Christophe de Kepper, a nemzetközi ötkarikás testület főigazgatója, valamint Kit McConnell sportigazgató, akik tájékoztatást adtak az aktualitásokról, illetve a fejlődés irányáról. A Klaus Schormann vezette öttusa-szövetség az iránymutatások és a jelzések alapján úgy véli, a sportág olimpiai jövője miatt szükséges a változtatás.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com