Jól halad önmaga újraépítésével a magyar férfi röplabda-válogatott csapatkapitánya
Horváth Kristóf, a magyar férfi röplabda-válogatott csapatkapitánya tavaly nyáron azért szerződött az osztrák Aich/Dob együtteséhez, hogy ott újra felépítse magát, és saját elmondása szerint jól halad ezen az úton.A 24 éves ütőjátékos az elmúlt két idényben Franciaországban játszott, előbb a másodosztályú Saint-Nazaire-t, majd az élvonalbeli Nantes-ot erősítette. "Az előző szezonom felemásra sikeredett, volt két sérülésem, ami miatt kevesebb szerephez jutottam, mint amire előzetesen számítottam. Muszáj volt kicsit visszább lépnem, hogy újra felépítsem magam, és nem voltam kész arra, hogy magasabb szintre visszamenjek. Jól jött az osztrák lehetőség, amire ugródeszkaként tekintek, és ahol bár voltak kezdetben nehézségeink, az edzőváltás óta úgy tűnik, jó irányba haladunk" - mondta az MTI-nek a szolnoki nevelésű röplabdázó.
A 21-szeres válogatott játékos meglátása szerint Michael Murauerrel, akivel a kispadon kezdték az idényt, sem az edzések minősége, sem a mérkőzésekre való felkészülés nem volt megfelelő, ezért a játékosok - köztük ő is - a tudásuk alatt teljesítettek. Ez azonban megváltozott a brazil Lucio Oro érkezésével, ugyanis amióta ő irányítja az együttest, más képet mutat a játékuk.
"A beilleszkedéssel két ok miatt sem volt probléma: egyrészt Szabó Alpár a csapattársam, és ő sokat segített, másrészt hét új játékost is igazolt a klub. Az egyesületnek egyébként nemzetközi szinten nagyon jó a megítélése, olyan edzővel dolgozhatok, akitől lehet tanulni" - jelentette ki Horváth Kristóf. A korábban Kecskeméten és Kaposváron is játszó ütő kiemelte, ugyan meglátása szerint az osztrák bajnokság színvonala nem éri el még a francia második vonal szintjét sem, a legjobb három-négy csapat között így is kiegyenlített csata várható a bajnoki címért, emellett pedig a Közép-európai Ligában (MEVZA) is jó riválisokkal találkoznak.
"Szeretnénk utóbbi sorozatban is a legjobb négy közé jutni, aztán ha az sikerül, ott minél eredményesebben szerepelni. Az elsődleges cél azonban az Osztrák Kupa és a bajnoki cím elhódítása, előbbiben már ott vagyunk a döntőben" - mondta Horváth, akinek együttese február 24-én a TSV Hartberggel csap majd össze a kupaaranyért.
A magyar légiós elmondta, a MEVZA-ban a január végi, következő alapszakasztornán a MÁV Előrével is játszanak majd, ami számukra Szabóval "különösen érdekes mérkőzés" lesz majd. A regionális sorozatban az Aich/Dob 2/2-es győzelmi mutatóval a hatodik helyen áll. A magyar válogatottal kapcsolatban kiemelte, nem bánja, hogy ezúttal nem indul az Európa-liga ezüst divíziójában, mivel kevés olyan csapat vesz részt, amellyel igazán jó meccseket tudnának játszani.
"Beszéltünk erről Nagy Péter szövetségi kapitánnyal, és egyetértettünk abban, hogy az Európa-bajnoki selejtezőre való felkészülés jegyében hasznosabb lesz velünk azonos szinten lévő, vagy nálunk magasabban jegyzett ellenfelekkel találkozni, mert ezekből tudunk tanulni, ezek fognak előre vinni bennünket" - tekintett előre a nyárra az ütőjátékos hozzátéve, hogy a kerettagokkal a klubszezon közben is gyakran beszélnek, szurkolnak egymásnak.
"Próbáljuk tartani a kapcsolatot, mert tavaly nyáron nagyon jó társaság alakult ki, ami azt gondolom, abból is látszik, hogy mindenkit érdekel a többiek sorsa" - zárta a válogatott csapatkapitánya. Az Aich/Dob az osztrák bajnokság alapszakaszában 12 forduló után nyolc győzelemmel, 23 ponttal az ötödik helyen áll, de legutóbbi hét ligameccsén nem talált legyőzőre. Az együttes legközelebb szombaton a veretlenül listavezető Innsbruck otthonában vív rangadót.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások