Jól haladnak az előkészületek

Ludvig Zsolt főtitkár szerint jól haladnak az augusztus-szeptemberi, magyar társrendezésű női röplabda Európa-bajnokság előkészületei.A sportvezető az M1 aktuális csatornán péntek reggel azt mondta, nagy terhet ró a szövetségre a rendezés, és mindig vannak "döccenők" az előkészületekben, de az alapdolgok "rendben vannak". "A helyszínekkel és a csapatok szállásaival megállapodtunk, most jönnek az apróbb, de legalább olyan fontos dolgok" - fogalmazott Ludvig Zsolt, aki ezek közül külön kiemelte az esemény megfelelő propagálásának fontosságát.

    
Az augusztus 23. és szeptember 8. közötti Eb előtt májusban és júniusban a belga Jan De Brandt irányította magyar női válogatott az arany Európa Ligában szerepel, de a keret ezt követően is szinte egész nyáron együtt készül majd. "A kontinenstorna előtt ismét megrendezzük a nagy hagyományokra visszatekintő Savaria Kupát Szombathelyen" - jelentette ki a főtitkár, aki ezt a többnapos eseményt nevezte meg az Európa-bajnokság közvetlen főpróbájaként.
   

Az Eb-t a Papp László Sportarénán kívül három helyszínen, Lódzban, Pozsonyban és Ankarában rendezik. Magyarország először lesz házigazdája a felnőtt kontinenstornának, melyre a jegyek már megvásárolhatók.


    A magyar válogatott mérkőzései az Eb-n:
augusztus 23.: Magyarország-Észtország 20.30
augusztus 24.: Magyarország-Románia 20.30
augusztus 26.: Magyarország-Azerbajdzsán 20.30
augusztus 28.: Magyarország-Horvátország 18.00
augusztus 29.: Magyarország-Hollandia 18.00


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com