Jövő szombaton rendezik meg Törökbálinton a 4. Riczu Imre kerékpáros emlékversenyt
Jövő szombaton Törökbálinton rendezik meg a 4. Riczu Imre országúti kerékpáros emlékversenyt.A szervezők csütörtöki tájékoztatása szerint a 8.45-kor kezdődő program elején a résztvevők először tiszteletkört tesznek meg az edzésbaleset következtében 2014-ben elhunyt Riczu Imre emlékére. A parakerékpáros bajnokság 9 órakor, az utánpótlás futamok 10 órakor, az amatőr felnőttek viadalai pedig 11 órától kezdődnek.
A 4. Riczu Imre emlékverseny - amelyen a 6,3 kilométeres városi pályán összesen 120 kilométer vár a résztvevőkre - 15 órakor rajtol. Riczu Imre - aki versenyző, edző és a válogatott szerelője is volt - 2014. június 21-én, kerékpározás közben szenvedett balesetet a Velencei-tónál, és olyan súlyos agykárosodás érte, hogy másfél hét múlva, július elsején elhunyt. Idén október 20-án lenne 38 éves.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások