Jövőre 14 versenyt és egy döntőt rendeznek a sorozatban

Jövőre 14 plusz 1 versenyből áll majd az atlétikai Gyémánt Liga.A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) tájékoztatása szerint a sorozat közgyűlése hétfőn fogadta el a 2020-as menetrendet, amely szerint a 14 egynapos versenyt egyetlen döntő zárja majd le szeptemberben.

    
Jövőre Birmingham helyett Gateshead ad otthon az egyik angliai állomásnak, mivel előbbi stadiont a 2022-es Nemzetközösségi Játékok miatt felújítják. Emellett fontos változás, hogy Sanghaj mellett még egy kínai versenyt rendeznek. A hírlevél szerint minden állomáson 11 vagy 12 számot rendeznek, hogy pontosan mikor mit, az november elején dől el.
    

A nemzetközi szövetség azt is bejelentette, hogy a Gyémánt Liga mintájára 2020-tól egy második számú, egynapos viadalokat tömörítő sorozatot is elindít Kontinentális Kör (Continental Tour) néven, ahol elsősorban azokban a számokban versenyeznek majd, amelyek nem állandó részei a GYL-viadaloknak.


    A 2020-as Gyémánt Liga-sorozat állomásai:
április 17.: Doha
május 10.: Kína - később megnevezendő helyszínen
május 16.: Sanghaj
május 24.: Stockholm
május 28.: Róma
május 31.: Rabat
június 7.: Eugene
június 11.: Oslo
június 13.: Párizs
július 4.: London
július 10.: Monaco
augusztus 16.: Gateshead
augusztus 20.: Lausanne
szeptember 4.: Brüsszel
szeptember 11.: Zürich - döntő


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com