Jövőre is a MotoGP utánpótlás-sorozatában versenyez Görbe Soma

Az idei szezon után a következő idényre is meghívást kapott a szervezőktől a gyorsaságimotoros-világbajnokság hivatalos utánpótlás-sorozatába, a MotoGP Red Bull Rookies Cupba Görbe Soma.A 16 éves versenyző - aki a 27 fős mezőny egyetlen magyar indulója volt az idén - az MTI-nek kedden elmondta, a múlt hétvégén, Aragónban rendezett szezonzáró futamok után közölték vele, hogy elégedettek voltak az elvégzett munkájával és jövőre is számítanak rá a mezőny tagjaként.
    

A Red Bull Rookies Cupban a Moto3-as versenymotorokhoz nagyon hasonló technológiájú KTM versenygépekkel indulnak a tehetséges motorosok. "Úgy érzem, hogy vezetéstechnikai szempontból sokat sikerült fejlődnöm ebben az évben, és azt is megtanultam, hogy mi a helyes mentalitás, hozzáállás a versenyhétvégéken" - nyilatkozta Görbe Soma, aki az idén az összetett pontverseny 20. helyén végzett, a következő idényben pedig az első 10 között akar zárni.
   

"A mostani szezonra az volt a célkitűzés, hogy a lehető legtöbbször pontot tudjak szerezni, vagy a pontszerző helyek közvetlen közelében motorozzak. Örülök, hogy ez sikerült" - mondta a magyar versenyző. Hozzátette, a legjobb élménye ebben az évben az volt, amikor fel tudta venni a ritmust és a tempót az élmezőnnyel, illetve pontszerző pozíciókban ért célba. Az idény csúcspontjának azt tartja, amikor az elmúlt hétvégén meghívást kapott a sorozatba a következő esztendőre.
   

Görbe Soma szerint a gyorsasági motorozásban hasonló lépcsőfokokat kell végigjárni a versenyzőknek, mint a formula autózásban, így a Red Bull Rookies Cup után a következő szintet a Moto3-as világbajnokság jelenti. Magyarország a tervek szerint 2023-tól a hajdúnánás közelében tervezett versenypályán világbajnoki futamokat rendez majd.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com