Jövőre is indul Contador csapata

Jövőre is a Tour de Hongrie mezőnyének tagja lesz Alberto Contador csapata - számolt be hétfőn az országúti kerékpáros körverseny honlapja.A következő idénytől már új néven, Kometa-Xstra Cycling Teamként jegyzett kontinentális istálló tavaly mutatkozott be a Tour de Hongrie-n, és egy szakaszgyőzelmet könyvelhetett el Matteo Moschetti révén. Idén pedig itt debütált a csapatban az első magyar igazolás, Dina Márton, aki remek teljesítményt nyújtva a második helyet szerezte meg összetettben.

    
Szeptember közepén derült ki, hogy a Pannon Cycling Teamből érkező Fetter Erik is csatlakozik a csapathoz. Az MTI megkeresésére elmondta: néhány napja érkezett haza Magyarországra az első közös edzőtáborból, és nagyon örül, hogy a Kometa 2020-ban is indul a magyar körversenyen. "A Tour de Hongrie lesz az idény legfontosabb versenye a csapatnak, minden eköré fog épülni" - árulta el a 19 éves kerékpáros, aki szeretne bekerülni a versenyen szereplő keretbe, és nagy célja, hogy jó eredményt érjen el hazai közönség előtt.
   

"Nap mint nap ezért dolgozom, de nem lesz egyszerű feladat, mivel a világ legjobb csapatai is részt fognak venni a viadalon" - fogalmazott Fetter. Az ötnapos magyar körversenyen május 13. és 17. között minden eddiginél erősebb mezőny vesz részt, mivel a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d'Italia első három szakaszát.
    

"Remélem csalhatok majd egy kis mosolyt a magyar emberek arcára" - tette hozzá Fetter Erik. A Kometa-Xstra Cycling Team a negyedik csapat, amelynek hivatalos a részvétele a magyar körversenyen: a világbajnok Mads Pedersen csapata, a World Tour-szintű Trek-Segafredo, illetve két prokontinentális istálló, a dán Riwal Readynez, valamit az orosz Gazprom-RusVelo biztosan indul a 41. Tour de Hongrie-n.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com