Júliusban országos, augusztustól nemzetközi autóversenyek lehetnek Magyarországon

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) iránymutatása szerint augusztustól lehet tervezni Magyarországra nemzetközi autóverseny-sorozatok futamait, ebből adódóan júliusban talán már elindulhatnak az országos bajnokságok - mondta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke.A sportvezető az M1 aktuális csatornának hétfőn úgy nyilatkozott, a május végi Ózd-Salgó rali megrendezése még nem reális, dolgoznak a versenynaptár átszervezésén, és megpróbálják pótolni ezt az eseményt is az év folyamán.

    
"Mi készen állunk és a versenyzők is nagyon várják, hogy újra autóba üljenek, de sajnos ha enyhítenek is a korlátozó intézkedéseken, 20 nap akkor is kevés lenne arra, hogy összerakjunk és elindítsunk egy magyar bajnoki futamot" - jelentette ki Oláh Gyárfás. Hozzátette, van rá esély, hogy a túraautó-világkupa (WTCR) mezőnye a címvédő Michelisz Norberttel mégis ellátogasson idén a Hungaroringre, miután a koronavírus-járvány miatt az eredetileg április végére tervezett versenyhétvégét törölni kellett.
   

"A promóter egy teljesen új naptárban gondolkodik, amelyben az ázsiai helyszínek helyett csak európai állomások szerepelnének, közte a Hungaroringgel" - nyilatkozta az MNASZ elnöke, aki szerint, ha elfogadásra kerül ez az alapjaiban módosított program, akkor abban szerepelni fog a mogyoródi Forma-1-es pálya.
    

Oláh Gyárfás elmondta, az F1-es nagydíjak időpontjai azok, amelyek a leginkább "kőbe vannak vésve", a módosítás ugyanis abban a sorozatban jóval bonyolultabb folyamat. "A mostani helyzet szerint egyre valószínűbb, hogy Ausztriában indul a Forma-1-es idény, majd a Brit és a Magyar Nagydíj következne, és remélhetőleg Magyarország augusztus elején képes lesz megrendezni a futamot" - fogalmazott a FIA offroad bizottságának elnöke, a motorsport világtanács üléseinek magyar résztvevője.
    

A gyorsasági kamionos Európa-bajnokság magyarországi állomásáról Oláh Gyárfás azt mondta, az áprilisról elhalasztott eseménynek van egy kijelölt júniusi időpontja, de végleges döntés még nem született arról, hogy valóban megrendezik-e akkor. Az MNASZ elnöke kitért arra is, hogy a hazai szövetség a ralisoknak indított egy olyan online bajnokságot, amelyben a licenccel rendelkező versenyzők indulhattak el. A szimulátoros viadal öt kategóriában zajlik, az első, négy versenyből álló szakasznak a héten lesz vége, és minden bizonnyal májusban is folytatódik a virtuális versenyzés.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com