Junior nyíltvízi vb - Magyar arany és bronz a junior lányoknál

Kiss Nikoletta arany-, Sibalin Flóra pedig bronzérmet szerzett a balatonfüredi junior nyíltvízi úszó-világbajnokságon, a junior lányok szombati 7,5 kilométeres versenyében, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök indított el.

A viadalon 35-en indultak, s - a hazai szövetség beszámolója szerint - a két magyar versenyző folyamatosan az élbolyban haladt. Kiss az utolsó körben vágott az élre, s elképesztő tempót diktálva a záró ezer méteren sikerült megőriznie előnyét a versenyt egy ideig vezető orosz Anasztaszia Azarovával szemben, és végül 1.5 másodperces előnnyel elsőként haladt át a célvonalon.

A hasonlóan taktikusan versenyző Sibalin hatalmas hajrával kaparintotta meg a harmadik helyet.
"Az elején szándékosan nem akartam az élre vágni, a brit lány megpróbálta, de ezt a taktikát eddig egyetlenegy versenyző tudta sikerre vinni, Risztov Éva, őt pedig aligha tudjuk mi, juniorok utánozni, azaz bíztam benne, hogy a brit sem bírja végig az iramot - idézte fel a versenyt Kiss Nikoletta.

uszas1 - Az orosz viszont nagyon tapadt ránk, azaz tudtam, hogy nem hagyhatom az utolsó egyenesre a hajrát, mert akkor lehet, hogy érmet nyerek, de nem a legfényesebbet. Az ötödik kör háromnegyedénél robbantottam, és végül is ez működött. Ehhez nagyon kellett a júliusi Eb-ezüst, az óriási lökést adott - most pedig kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy itt, a magyar tengerben, magyar nézők előtt ilyen sikert értem el."
"Az Európa-bajnokságon megpróbáltam az élre állni, de rá kellett jönnöm, ez nem működik. Nagyon sokat tanultam az ottani versenyből, ezért lehettem most érmes - mondta Sibalin Flóra. - Az első hatba szerettem volna kerülni, úgyhogy kimondhatatlanul boldog vagyok ezzel a bronzéremmel!"
Eredmény:
junior lányok, 7,5 km:
1. Kiss Nikoletta 1:32:42.27 ó
2. Anasztaszia Azarova (orosz) 1:32:43.73
3. Sibalin Flóra 1:32:46.53
forrás:MTI

Hozzászólások

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Szombaton rajtol a csaknem 5000 kilométernyi sivatagi száguldás

Több mint 800 résztvevővel, köztük magyarokkal indul szombaton a 48. alkalommal sorra kerülő Dakar-rali, a világ leghosszabb és legnehezebbnek tartott tereprali-versenye.

Európa legjobb síelős helyei

Európa legjobb síelős helyei

Ezt a hat helyet ajánlják a szakértők.

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

Csodás hegyi útvonalak bringásoknak

A világ legjobb útvonalai kerékpárosoknak.

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

Mozgólépcsőn túráznak fel a hegyre a kínaiak

A „fájdalommentes túrázás” érdekében alakították ki a mozgólépcső hálózatot.

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

http://ujhazak.com