Júniustól kezdődhetnek a válogatott edzései a birkózóknál

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) jelenlegi tervei szerint júniusban kezdődhetnek majd meg újra a válogatottak központi edzései.Az MBSZ pénteki hírlevelében azt közölte, hogy a nemzeti csapatok tagjai részt vettek a Testnevelési Egyetem vérplazmavételi programjában, melynek keretében a vírustesztelést is elvégezték és mindannyiuké negatív lett. A szövetség a hónap elején orvosi ajánlást állított össze a válogatott kereteknek és a kluboknak, amelynek megfelelően kis csoportokban már megkezdődhetett a munka. A tervek szerint pedig júniusban már központi edzőtáborok megtartására is lesz lehetőség.

    
A sportágban egyelőre még keveset lehet tudni a versenyekről, az biztos, hogy június végéig minden viadalt törölt a nemzetközi szövetség (UWW). Az UWW vezető testületének magyar tagja, Bacsa Péter ezzel kapcsolatban azt a tájékoztatást adta, hogy a közeli jövőben elkészül majd a módosított versenynaptár és szerinte az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy szeptembertől lesznek majd újra versenyek a birkózásban. Kora ősszel kerülhet majd sor a magyar szövetség májusról elhalasztott éves beszámoló közgyűlésére is.
    

Birkózásban az olimpiai kvalifikációs sorozat éppen a márciusi budapesti európai kvótaszerző verseny előtt szakadt félbe. Ezzel kapcsolatban viszont már korábban megszületett a döntés: minden kvalifikációs viadalt szinte pontosan egy évvel tolt el az UWW, azaz az európai verseny marad Budapesten és 2021 márciusában zajlik majd.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

Kiváló társ a sporthoz az okosóra

A sport fontos része az életünknek, hiszen nagyon pozitív hatással van az egészségre, valamint arra, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni az aktivitásunkat. Szerencsére ezt már egyre többen felismerik, azonban nem mindig könnyű tartani a rendszerességet, illetve a megfelelő intenzitás megtalálása is

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

Hihetetlen dolgot tett a horvátok támadója, hogy segítsen a szülőfalujában élőkön

A világbajnoki ezüstérmes, Ante Rebic elképesztő nemes gesztust tett a faluért, ahol felnőtt.

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

http://ujhazak.com