Juventus-Atalanta rangadót rendeznek, a Torinót fogadják Baloghék
A tabellán harmadik Atalanta a negyedik helyen álló Juventushoz látogat az olasz labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának vasárnap esti rangadóján.
A két együttes között három pont a különbség a bergamóiak javára, ugyanakkor még a torinói Zebrák is csak hat pontra vannak a listavezető Internazionalétól, így nemcsak a Bajnokok Ligája-indulást érő helyek szempontjából lényeges a vasárnap 20.45-kor kezdődő összecsapás, hanem a bajnoki címért folyó versenyfutásra is hatással lehet. A bajnokságban a Juventus legutóbbi öt találkozóját megnyerte, ugyanakkor az Olasz Kupában és a BL-ben is vereséget szenvedett az elmúlt hetekben.
Az Atalanta még hullámzóbb formában várja a mérkőzést, az előző kilenc tétmérkőzéséből csupán kétszer győzött. A közelmúlt egymás elleni összecsapásai szoros eredményeket hoztak: az Atalanta 2021 novemberében tudta felülmúlni hétvégi vendéglátóját, az azóta lejátszott hét tétmérkőzésükből öt döntetlennel zárult, kettőt pedig a Juventus nyert meg.
A papírforma alapján könnyebb feladat vár a címvédő Internazionaléra, amely saját közönsége előtt a sereghajtó Monzát fogadja. A vendégek hét találkozóból álló nyeretlenségi szériával a hátuk mögött utaznak Milánóba, ráadásul ebben a periódusban csupán egyszer szereztek pontot hat vereség mellett.
A kék-feketék legutóbbi négy tétmeccsükön nem kaptak ki, ráadásul önbizalmat meríthetnek abból, hogy szerdán 2-0-s előnyt harcoltak ki a BL nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Feyenoord otthonában. Intő jel lehet ugyanakkor Simone Inzaghi vezetőedző együttese számára, hogy a szeptemberi bajnokin hazai pályán a Monza pontot tudott csenni tőle (1-1).
Az Inter közvetlen üldözője, a Napoli azt a Fiorentinát látja vendégül, amelyet januárban idegenben 3-0-ra legyőzött.
A magyar válogatott védő, Balogh Botond csapata, a bennmaradásért küzdő Parma a Torinót fogadja, amely ellen 2019 szeptembere óta vár egy újabb győzelemre: azóta két Torino-siker mellett kétszer döntetlenre végeztek a felek, legutóbb épp januárban 0-0-ra. Balogh a legutóbbi három bajnokin egyaránt jelentős játékidőt kapott.
Serie A, 28. forduló:
péntek:
Cagliari-Genoa 20.45
szombat:
Como-Venezia 15.00
Parma-Torino 15.00
Lecce-AC Milan 18.00
Internazionale-Monza 20.45
vasárnap:
Hellas Verona-Bologna 12.30
SSC Napoli-Fiorentina 15.00
Empoli-AS Roma 18.00
Juventus-Atalanta 20.45
hétfő:
SS Lazio-Udinese 20.45
A tabella:
1. Internazionale 27 60-25 58 pont
2. SSC Napoli 27 43-22 57
3. Atalanta 27 59-26 55
4. Juventus 27 45-21 52
5. SS Lazio 27 49-35 50
6. Bologna 27 42-33 47
7. Fiorentina 27 42-28 45
8. AS Roma 27 42-30 43
9. AC Milan 27 39-30 41
10. Udinese 27 34-37 39
11. Torino 27 31-32 34
12. Genoa 27 25-35 31
13. Como 27 33-43 28
14. Hellas Verona 27 27-56 26
15. Cagliari 27 27-42 25
16. Lecce 27 18-43 25
17. Parma 27 32-46 23
18. Empoli 27 23-44 22
19. Venezia 27 22-41 18
20. Monza 27 21-45 14
(Forrás: MTI)

Hozzászólások