Kajak-kenu Eb – Három arany- és három ezüstérem

A szombati döntőben a magyar versenyzők hat rémet szereztek a Brandenburg an der Havelben rendezett kontinens bajnokság döntőiben.

Csipes Tamara Csipes Tamara

Kronológiai sorrendben először az Ausztráliából visszatért Csipes Tamara, a szám 2011-es világbajnoka a női kajak 1000 méteres számban diadalmaskodott. A címvédő, a korábban magyar, utóbb pedig szerb színekben induló Benedek Dalma nem vett részt a versenyen egészségügyi okokra hivatkozva.

Vajda Attila, a pekingi olimpiai játékok bajnoka a jelenlegi olimpiai bajnok a hazai versenyző, Sebastian Brendel mögött a másodikként ért célba a kenu egyesek 1000 méteres versenyében.

A Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakos duó 2011-ben, a Szegeden rendezett világbajnokságon bronzérmesek lettek, de azt követően nem együtt folytatták sportpályafutásukat. 2013-ban Medveczky Erika egyesben lett világbajnok. Miután Sarudi visszatért Ciprusról, idén újra kezdték a közös munkát. Ezúttal egy remek hajrával a második helyen értek célba.

A Kiss Tamás, Vass András, Varga Dávid, Sarudi Pál összeállítású kenu négyes az 1000 méteres versenyben harmadikként zárt, a végig vezető fehéroroszok és a románok mögött. Ám néhány perccel a verseny vége után a román egységet szabálytalan versenyzés miatt kizárták a versenyből, így a magyar négyes nem bronz-, hanem ezüstéremmel térhet haza.

A női kajaknégyesek viadala hagyományosan német és magyar vetélkedést jelent az arany- illetve az ezüstéremért. a mieink címvédőként szálltak hajóba, igaz a négyes összetétele változott a tavalyihoz képest. A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna és Vad Ninetta összeállítású hajó tisztán, nagy fölénnyel nyerte a döntőt.

Vad Ninetta, Kárász Anna Vad Ninetta, Kárász Anna

Tóth Dávid és Kulifai Tamás a kajak kettesek 1000 méteres versenyében az olimpiai bajnok kettős Dombi Rudolf –Kökény Roland nyomdokaiban próbált haladni, azonban ezúttal a hatodik helyet sikerült megszerezniük.

Az utolsó 1000 méteres döntőben a magyarok Vasbányai Henrik és Mike Róbert révén voltak érdekeltek. A tavalyi meglepetés ezüstérem után világbajnoki címet szereztek. Nagy hajrával sikerült nemcsak befogni, hanem meg is előzni az élen haladó orosz kettős, s ezzel megszerezték a magyar csapat harmadik aranyérmét.

A mai nap eseményeihez tartozik a parakenusok viadala, ahol Geri Dániel és Rozbora András két ezüstéremmel gazdagította a magyar érmek számát.

Vasárnap, a verseny utolsó napján kerül sor a nem olimpiai szám, a 200 méteres középfutamokra, majd döntőkre, valamint az 500 méteres férfi kajak 1000 méteres döntőkre és a záró számokra, az 5000 méteres döntőkre.

www.boon.hu

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com