Kajak-kenu válogatott: fókuszban a kvótaszerzés

Idén elsősorban a maximális olimpiai kvóta megszerzése a célja a magyar kajak-kenu válogatottnak, amely számára az augusztusi, milánói kvalifikációs világbajnokság mellett a júniusi, bakui Európa Játékok lesz a kiemelt verseny 2015-ben.

kajak-kenuBaráth Etele, a sportági szövetség elnöke a pénteki sajtóbeszélgetésen úgy fogalmazott, ezúttal az érmek számának kisebb jelentősége lesz, s bízik abban, hogy a szakvezetés taktikailag a legjobb összeállításban küldi majd vízre a csapatot.

Storcz Botond vezetőedző hangsúlyozta, azért van nagy jelentősége a maximális számú riói indulási jogok begyűjtésének, mert ha ezek megvannak, nem lesznek - vagy csak kis mértékben - kényszerhelyzetben a ötkarikás egységek összeállításakor. Példaként említette a női kajak szakágat, ahol hat kvóta szerezhető, de a négy számban nyolc beülő van, tehát valamennyire így is variálni kell a versenyzőket, de mégsem lesz olyan nehéz a helyzet, mintha csak négy vagy öt kvótával rendelkeznének.

Csabai Edvin szakmai igazgató mindehhez hozzátette, ha esetleg a vb után maradnak hiányok az indulási jogok tekintetében, akkor kidolgozzák, hogyan juthatnak még kvótá(k)hoz a pótkvalifikációs versenyen.

Storcz szerint női kajakban a megszerezhető hat kvótából hat begyűjtése tűnik reálisnak a vb-n, míg férfi kajakban 8-ból 7, férfi kenuban pedig 4-ből 3 a realitás, de utóbbi két szakágban is a maximumra törnek.

A sajtóbeszélgetésen több élversenyző is jelen volt. A kislánya tavalyi születése után visszatérő, háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalin elárulta, hogy a felkészülése gyengébben indult, mint máskor, de december óta már teljes értékű munkát végez, jó erőben érzi magát, és biztos abban, hogy amikor majd kell, akkor nagyon jó formában lesz.

Ahogy fogalmazott: nem vágott volna bele a visszatérésbe, ha nem lenne meggyőződve arról, hogy sikeres lesz, és idén az az elsődleges célja, hogy bekerüljön a válogatottba, a fő cél pedig a riói olimpia. Azt is elárulta, hogy a Mexikóban készülő Douchev-Janics Natasával folyamatosan tartja a kapcsolatot, s ha a páros versenyszámra gondolnak, azt elsősorban együtt képzelik el, bár a körülmények még nem tisztázottak.

Az ugyancsak ötkarikás bajnok Szabó Gabriella arról beszélt, hogy szeretné fokozni a tavalyi egyes teljesítményét, de a hangsúly idén is a pároson és a négyesen lesz, s ha esetleg választania kell az utóbbi két szám közül, akkor a négyest fogja választani.

A Londonban szintén aranyérmes Dombi Rudolf azt mondta, már jó adag munka van bennük, mostantól pedig majd a "kilométerek gyűjtésén" lesz a hangsúly. Tavalyhoz hasonlóan a mostani szezonban is Boros Gergellyel vág neki a válogatónak, s ha esetleg párosban nem sikerül kivívniuk a vb-indulás jogát, akkor négyesben vagy egyesben fog próbálkozni.

Idén szokatlanul korán, május elején rendezik az Európa-bajnokságot kajak-kenuban, ezért erre a viadalra magyar részről nem a legjobbak, hanem egy fiatalokból álló csapat utazik majd. Ahogy Storcz Botond fogalmazott, a júniusi Európa Játékok sokkal jobban beleillik a felkészülésbe, s bár most először kerül sor erre a viadalra, ő magas színvonalú versenyekre számít, s úgy tudja, idén a riválisok is ezt tekintik majd a fő versenynek a vb mellett.

A magyar kajakosok és kenusok nagy része mostantól külföldön, meleg égöv alatt készül, Floridától Abu-Dzabin át a Dél-afrikai Köztársaságig, valamint Portugáliáig és Sevilláig sok helyen táboroznak majd a sportolók, de akad olyan is - például a világbajnok Mike Róbert, Vasbányai Henrik kenupáros -, aki itthon edz az idényre.

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com