Kajak-kenu vb - Kugler kiesett, nem szerezhet kvótát

Kugler Attila nem jutott be a szombati A döntőbe a kajak egyesek 1000 méteres versenyében a milánói, olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon, ezzel pedig egy kvótaszerzési esélye elúszott a magyar válogatottnak.

A Vasas versenyzője a csütörtök délelőtti előfutamban negyedik lett, s már akkor látni lehetett, hogy bravúrra lenne szüksége a legjobb kilenc közé kerüléshez. Ez végül nem sikerült, a délutáni középfutamban csupán a nyolcadik helyen ért célba, így befejezte szereplését. A döntőben hét riói kvótát osztanak majd ki. Magyarország a jövő évi, duisburgi pótkvalifikációs versenyen juthat még indulási joghoz férfi kajak 1000 méteren.

Twardowski of Poland celebrates winning the men's K1, 500 metres semi-final in Szeged

Ebben a számban az év elején még biztosnak tűnt Dombvári Bence indulása, a Honvéd kajakosa azonban tavasszal megbukott a drogteszten, így eltiltották. Később, a válogatón Kucsera Gábor harcolta ki a vb-részvétel jogát, de két hete róla is kiderült, hogy a doppingmintájában kokain nyomaira bukkantak, Kugler ezek után kapta meg a számot.

A K-1 500 méteren érdekelt Kárász Anna vele szemben magabiztosan lépett tovább a legjobb kilenc közé, ahol ugyancsak hét riói indulási jog talál majd gazdára.

A Démász-Szeged 23 éves kajakosa ráadásul a négy középfutamot összesítve a legjobb időt lapátolta, így bizakodva várhatja a finálét.

"Nagyon hínáros a víz, ráakadt egy a hajómra is, és a lapátommal is kiemeltem egyet - mondta a mérlegelésnél Kárász. - Ezzel együtt majdnem maximális pályát mentem. Jól érzem magam, az ellenfeleket nem igazán figyelem. Nyerni szeretnék a döntőben."

Továbbjutott a szombati fináléba az 500 méteres kenu párosoknál szereplő Sarudi Pál és Forgó Christopher is, akik a délelőtti második helyet követően most remek hajrával megelőzték a németeket, és elsőként rúgták be a hajójukat a célba. Ez a szám nem szerepel az olimpiai programban.

A magyarok még további öt számban küzdenek a döntőbe jutásért a délután folyamán.
A további program:
később:
további középfutamok
péntek:
előfutamok 8.30
középfutamok 16.05
szombat:
A döntők 10.20 (női C-2 500 m, női K-1 500 m, férfi C-2 500 m, férfi K-1 1000 m, férfi C-1 1000 m, férfi K-2 200 m, férfi C-1 200 m, női K-2 500 m, női K-2 1000 m, férfi K-2 1000 m)
középfutamok 14.00
vasárnap:
A döntők 10.05 (férfi K-1 200 m, női K-1 200 m, női C-1 200 m, férfi C-2 200 m, női K-2 200 m, férfi C-4 1000 m, női K-1 1000 m, női K-4 500 m, férfi C-1 500 m, férfi K-1 500 m, férfi K-2 500 m, férfi C-2 1000 m, férfi K-4 1000 m)
5000 m-es döntők 14.30

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com