Kajak-kenu vb - Vajda ezüst-, Csay bronzérmes 5000 méteren

Az első döntős nap után egy arannyal, két ezüsttel és négy bronzéremmel állnak a magyarok a moszkvai kajak-kenu világbajnokságon, mivel szombat délután a kenus Vajda Attila második, a kajakos Csay Renáta pedig harmadik lett 5000 méteren.

Vajda és nagy riválisa, a német Sebastian Brendel már az első néhány száz méter után kivált a mezőnyből, s csakúgy, mint egy hónapja a németországi Eb-n, innentől kezdve különversenyt vívtak az elsőségért. Többnyire a szegediek olimpiai és világbajnoka vezetett, az utolsó kör felénél azonban Brendel állt az élre. Vajda ugyan megpróbált tapadni az ellenfélre, s a hajrában mindent elkövetett, hogy befogja, végül azonban - hasonlóan az Eb-hez és a tavalyi vb-hez - ezúttal is másodikként ért célba, s megint a németé lett az arany. A magyar kenust a kontinensviadalon utólag kizárták, most azonban nem volt szabálytalanság, s az 1000 méteren szerzett délelőtti bronz után átvehette a hosszú távú döntő ezüstérmét.

Download (8)"Nagyon elégedett vagyok a vb-szereplésemmel. Nem lehet mindig nyerni, s az, hogy két éremmel térhetek haza, boldogsággal tölt el" - nyilatkozott Vajda Attila. A tavaly ugyancsak vb-ezüstérmes Csay Renáta végig az élbolyban haladt, jól helyezkedett, s az utolsó körben megpróbált az élre törni, de ez nem sikerült neki. A brit Louisa Sawers közben megelőzte az addig vezető, Eb-ezüstérmes fehérorosz Marina Litvincsukot, Csay pedig elment a német Melanie Gebhardt mellett, s ez is maradt a befutási sorrend: Sawers győzött Litvincsuk és Csay előtt.

"Ha tudtam volna, hogy a brit lány ilyen gyors, máshogy taktikázom az utolsó körben. Ennek ellenére határtalanul elégedett vagyok a bronzéremmel. Még nincs vége a szezonomnak, szeptemberben jön számomra a maratoni vb" - mondta Csay Renáta. A férfiak hasonló számában a 21 éves, vb-újonc Csontos Csaba nyolcadikként zárt.
A vasárnapi zárónap délelőttjén 15 döntőt rendeznek a vb-n, ezek közül 13-ban lesz magyar hajó. Délután a váltók versenyeivel zárul a viadal.

Eredmények:
5000 m:
--------
férfi C-1, világbajnok:
Sebastian Brendel (Németország) 23:09.973 p
2. Vajda Attila 23:11.057
3. Pavel Petrov (Oroszország) 23:18.224
férfi K-1, világbajnok:
Kenny Wallace (Ausztrália) 20:12.981 p
2. Max Hoff (Németország) 20:14.004
3. Cyrille Carre (Franciaország) 20:14.562
...8. Csontos Csaba 21:10.647
női K-1, világbajnok:
Louisa Sawers (Nagy-Britannia) 23:10.957 p
2. Marina Litvincsuk (Fehéroroszország) 23:15.158
3. Csay Renáta 23:21.060

A további program (magyar idő szerint):
vasárnap:
500 és 1000 m-es döntők 7.25
200 m-es döntők 9.38
váltó előfutamok 13.00
váltó döntők 15.00
forrás:MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com