Kajak-kenu vb-válogató - A Szabó, Kozák duó nyert 500 méteren

A néhány év kihagyást követően ismét összeülő Szabó Gabriella, Kozák Danuta duó nyerte meg vasárnap a női kajak kettesek 500 méteres döntőjét a kajakosok és kenusok második világbajnoki válogatóversenyén Szolnokon.

Az együtt kétszeres világbajnok páros óriási fölénnyel diadalmaskodott, a második helyen célba érkező Fazekas-Zur Krisztina, Kárász Anna duó is több mint két és fél másodpercet kapott tőlük.

Kajak-kenu_szlalom

"Valójában semmi nem változott azóta, hogy együtt versenyeztünk, csak az, hogy öregebbek lettünk pár évvel, bár ez szerintem a javunkra vált. - mondta Kozák Danuta a versenyt követően. - Gabi tudja, hogy mire van szükségem a vízen, én pedig tökéletesen le tudom követni őt, nagyon együtt van a mozgásunk, a csípőnk, a derekunk is teljes összhangban mozog".

A zárónap délelőttjén még további öt 500-as és egy 1000 méteres finálét láthatott a közönség Szolnokon.
A férfiak K-1-es számában Hufnágel Tibor győzött Kucsera Gábort és Bogár Gábort megelőzve, így készülődhet a szétlövésre az első válogatót nyerő Noé Milán ellenében. A kenusoknál egyesben Kiss Tamás remekül versenyezve megismételte a szombati, egy kilométeren aratott sikerét - mögötte Khaut Kristóf, valamint az első válogatót nyerő Korisánszky Dávid érkezett a célba a második, illetve harmadik helyen.

A kenu párosoknál Lakatos Zsanett és Takács Kincső június elején is győztes duója ismételt, míg a férfiaknál a szolnokiak párosa, Sarudi Pál és Forgó Christopher nyert. A férfi kajakpárosok mezőnyében rajt-cél győzelmet aratott a szegedi válogató másodikja, Somorácz Tamás és Hérics Dávid kettőse (az akkor győztes Kammerer Zoltán, Szalai Tamás páros most nem indult).

Női K-1 1000 méteren a szegedi válogató második helye után Medveczky Erika fölényes győzelmet aratott.

A milánói olimpiai kvalifikációs vb-re augusztus 20. és 23. között kerül sor. Storcz Botond vezetőedző a vasárnap záruló viadal után állítja össze a csapatot. Azokban a számokban, amelyekben pótválogatóra lesz szükség, kedden rendezik az úgynevezett szétlövést.
később:
5000 m-es döntők 13.30

MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com