Kajak-kenu vk: Hüttner Csaba kihirdette a szegedi csapatot

A szakember a riói olimpia, a tavalyi moszkvai Európa-bajnokság, valamint a hétvégi rangsoroló verseny eredményei alapján jelölte ki a válogatottat. Minden számban két hazai egységért szoríthatnak majd a szurkolók.

"Egyetlen kérdés maradt csak a csapat összetételével kapcsolatban, Szabó Gabriella ugyanis gégegyulladással bajlódik. Szerdáig várunk, s ha az orvosai úgy látják, akkor mást nevezünk a helyére párosban és négyesben" - mondta az M4 Sport Sportreggeli című adásában kedd reggel Hüttner Csaba.

A posztot január óta betöltő szakvezető - a korábbi utánpótlás kapitány - kiemelte, hogy a fiatalok "nagyon jönnek fel", folyamatosan épülnek be a válogatottba. Megemlítette, hogy miután az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, valamint a négyes tagjaként Rióban ugyancsak aranyérmes Csipes Tamara anyai örömök elé néz, női kajakban több lehetőség adódott a fiatalabb versenyzők előtt, és ezzel leginkább Takács Tamara élt. Ő Szegeden 500 méter egyesben és a négyesben is indulhat majd, valamint a váltónak is tagja lesz.



A férfiaknál a szintén kajakos Kopasz Bálintról beszélt Hüttner Csaba, szerinte a tavalyi Eb-n bronzérmes algyői versenyző olyan személyiség, aki alkalmas arra, hogy hosszú távon "elvigye" az egyes számot, és ő erre is összpontosít.
A szövetségi kapitány a várakozásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: nagyon fontos verseny lesz a Maty-éri vk, de nem ott lesznek csúcsformában a magyarok, így nem is elvárás, hogy minden számban a legjobbak legyenek.

"Nem érmekben gondolkodom, azt szeretném látni, hogy a mieink versenyképesek a nemzetközi mezőnyben is. Az idei csúcsverseny majd az augusztusi világbajnokság lesz" - mondta Hüttner Csaba.
A jövő heti, magyarországi vk-versenyre csaknem 70 nemzet több mint 1000 sportolóját várják. A hagyományos rivális nagy kajaknemzetek (Németország, Oroszország, Ausztrália, Portugália vagy Spanyolország) mellett olyan országok versenyzői is vízre szállnak, mint Uruguay, Mozambik, Namíbia vagy Irán.
A magyar csapat a szegedi vk-ra (a szövetség tájékoztatása alapján):

férfi kajak:
------------
K-1 200 m: Horváth Bence, Birkás Balázs
K-1 500 m: Kopasz Bálint, Bárdfalvi Márk
K-1 1000 m: Kopasz, Németh Viktor Máté
K-2 500 m: Tóth Dávid, Kulifai Tamás; Hufnágel Tibor, Ilyés Róbert
K-2 1000 m: Doba Richárd Alfréd, Gacsal Ákos; Kammerer Zoltán, Bárdfalvi
K-4 500 m: Tóth D., Noé Zsombor József, Kulifai, Mozgi Milán; Nádas Bence, Tótka Sándor, Kuli István, Bán Kristóf
női kajak:
----------
K-1 200 m: Vad Ninetta, Lucz Dóra
K-1 500 m: Takács Tamara, Vad
K-1 1000 m: Bodonyi Dóra, Bordács Blanka
K-2 200 m: Hagymási Réka, Szabó Ágnes; Kiss Blanka, Malcsiner Eszter
K-2 500 m: Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina; Racskó Fruzsina Lilla, Sólyom Dóra
K-4 500 m: Szabó G., Takács T., Fazekas-Zur, Vad; Racskó, Malcsiner, Szabó Á., Szénási Zsófia
férfi kenu:
-----------
C-1 200 m: Hajdu Jonatán, Lantos Ádám
C-1 1000 m: Kiss Tamás, Vasbányai Henrik
C-2 500 m: Sarudi Pál, Fekete Ádám; Vasbányai, Varga Dávid
C-2 1000 m: Korisánszky Dávid, Mike Róbert; Lelovics Dávid, Dóri Bence Balázs
női kenu:
---------
C-1 200 m: Takács Kincső, Lakatos Zsanett
C-1 500 m: Balla Virág, Takács K.
C-2 200 m: Bonyai Regina, Molnár Rebeka; Kaszás Klaudia Kata, Kisbán Zsófia
C-2 500 m: Balla, Takács K.; Lakatos, Molnár Csenge

váltók:
--------
C-1 3000 m: Kiss Tamás, Lakatos Zsanett
K-1 3000 m: Kopasz Bálint, Takács Tamara


MTI

Hozzászólások

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

Sportfogadás: a fogadóirodák és a klienseik újrarendezik kapcsolatukat

A sportfogadás digitális forradalma: Ismerje meg, hogyan változtatja meg az internet és a modern technológiák a fogadási szokásokat és a játékosok lehetőségeit.

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Hogyan fussak futópadon fogyáshoz?

Futópadon a tökéletes alakért? Ismerd meg a fogyáshoz szükséges futópad használatának fortélyait! Praktikus tanácsok, edzési tippek és a legjobb futópadok ajánlója egy helyen!

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Használt kerékpár vásárlás: Milyen méretet érdemes kiválasztani?

Fedezd fel a használt kerékpárok világát! Az ideális méret kiválasztása fontos szerepet játszik a bringázás élvezetében és biztonságában. Ismerd meg a vázméret, geometria és illeszkedés összefüggéseit, hogy megtaláld a neked tökéletes biciklit!

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Milyen szerepe van az aktív életmódnak az egészségmegőrzésben?

Fedezd fel az egészség és boldogság forrását a rendszeres mozgással és aktív életmóddal!

A gólöröm mindenkié

A gólöröm mindenkié

Góóól! Ez az a felkiáltás, amire nézők tucatjai várnak. Ez az az érzés, amire játékosok ezreinek szíve dobban hevesebben. Ez az az összetartó élmény, ami a világon százmilliókat mozgat meg. Nem véletlen tehát, hogy míg sokan a képernyők előtt ülve élik át mindezt az eufóriát, addig legalább ugyanenn

A SUP jótékony hatásai

A SUP jótékony hatásai

A SUP, vagyis Stand up paddle ma már egy egyre elterjedtebb és közkedveltebb sport, ugyanis szinte bárki kipróbálhatja kortól függetlenül, illetve a SUP használatának is több módja van, ami közül egészen biztosan megtalálja mindenki a hozzá leginkább passzolót. Azonban amellett, hogy remek hobbi egy

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Ha rajongó vagy, jól állnak majd rajtad a Mercedes pólók

Az eredeti Mercedes pólók minden rajongó számára elérhetők a világ egyik legnagyobb hivatalos motorsport shopjában. Kattints a kedvenc pilótád fotójára, szerezd be a legújabb pólóját! Favoritod is ebben tengeti mindennapjait, legyél pont olyan menő, mint ő!

Fontos gondolatok a focicipőkről

Fontos gondolatok a focicipőkről

Észrevetted már esetleg azt, hogy focizás közben elrúgtad valamelyik irányba labdát, azonban az nem a kívánt pályát futotta be? Ez egy nagyon gyakori jelenség és meglehetősen bosszantó tud lenni. De vajon mi áll a háttérben?

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

REKOMP 1.0- a testrekompozíciós program, ami megváltoztatja az életed!

A REKOMP 1.0 egy 90 napos online átalakuló program, Borka Amelita táplálkozási tanácsadó és személyi edző szervezésében. A jelentkezésnek abszolút nincs előfeltétele vagy korlátai, így bárki jelentkezhet, aki a program kezdetekor betöltötte a 18. életévét. A részvétel teljesen INGYENES, és a három l

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Visszavonult sportolók, akik pornózni kezdtek

Volt, aki akaratán kívül, más azért, mert nem tudta fizetni a számláit.

http://ujhazak.com