Kamion Eb - Kiss harmadik a szombati második futamon Mogyoródon

A címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája harmadikként zárt a kamion Európa-bajnokság Hungaroringen zajló versenyhétvégéjének szombati második futamán.kissA 30 éves szombathelyi pilóta a fordított rajtrács szabálya miatt ezen a versenyen a nyolcadik helyről startolt, s kiváló vezetésének köszönhetően ért oda a dobogó alsó fokára. A magyar címvédő ezzel az eredménnyel 93 pontra növelte előnyét összetettben az ezt a futamot műszaki hiba miatt feladó cseh Adam Lackóval szemben.

A rajt után Kiss a nyolcadik helyen maradt, majd egy pozíciót javított, a harmadik kör elején pedig feljött hatodiknak. A jelenlegi Európa-bajnok az ötödik kört már az ötödik helyen kezdte meg, előtte Lacko száguldott, de műszaki probléma miatt hamarosan kiállt.

Kiss a hatodik körben újabb előzést hajtott végre, s már harmadik volt, majd rátapadt a másodikként haladó cseh David Vrseckyre, akivel "karöltve" utolérték a versenyben addig vezető német Stephanie Halmot. Ez a trió az utolsó három körben "végigvonatozott" egymás mögött, előzési pozícióba sem Kiss, sem Vrsecky nem került, így már nem változott a sorrend.

A Hungaroringen a vasárnapi versenynapon 10.30 órakor kezdődik az időmérő edzés, a hétvége harmadik futamát 13.40-től, a negyediket pedig 16.40-től rendezik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

63 év után ismét lesz autóverseny Svájcban!

A Formula-E mezőnyét engedik be Zürichbe 2018 júniusában.

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

Masters vb - Kásásék a mesterek között is világbajnokok

A háromszoros, kétszeres és egyszeres olimpiai bajnokok alkotta magyar férfi vízilabdacsapat szerezte meg az első helyet a budapesti masters vizes világbajnokságon a 40 év felettiek kategóriájában.

Formula-E pilótakeringő

Formula-E pilótakeringő

Ki és hova igazolhat a következő szezonra?

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

2 képben és 2 mondatban a magyar korrupció bizonyítéka

Magyarországon nincs korrupció a kormánypárti politikusok szerint. Ha találkoztok egy kormánypárti politikussal, egy képviselővel, az alábbi posztot mutassátok meg neki és kérjétek meg, hogy igennel és nemmel válaszoljon arra, hogy korrupciógyanús-e a képen látható beruházás.

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Vizes vb 2017: Óriás-toronyugrás

Budapest, 2017. július 26.

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

A Formula-E kedvéért kiszáll a DTM-ből a Mercedes

Megdöbbentő bejelentést tett a német gyártó.

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

Menekült volt még két évvel ezelőtt a vizes vb-n úszó szír lány

A 19 éves úszó már két évvel ezelőtt is járt Budapesten, a menekültek között.

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Megható videó: a magyar futónő feladta a döntőt, hogy felsegítse elesett társát

Az U20-as Európa Bajnokságon játszódott le a megható jelenet Grossetoban.

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

A vizes vb legveszélyesebb sportjai

Könnyen komoly sérüléséket szenvedhetnek a sportolók, akiket a fertőzések sem kímélnek.

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Vizes vb 2017: Nyíltvízi úszás

Balatonfüred, 2017. július 20

http://ujhazak.com